Bekukucskálhatunk a gyerekvasút kulisszái mögé vasárnap

Nyílt nap lesz a gyerekvasúton január 30-án. Igaz, nem a Hűvösvölgy felőli végén, hanem a másikon. De a síneken az is könnyen elérhető 🙂

Reggel 10-kor indul a buli a Széchenyi-hegyi végállomáson, hogy aztán délután 4-ig meg se álljon. Hogy mit lehet majd csinálni?

Először is a gyerekekkel együtt jegyet nyomtatni. Mármint a sajátjainkkal, akik felpróbálhatják az egyenruhát is.

Aztán nézhetünk kisfilmeket a mozikocsiban, míg a velünk tartó iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak. Betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban maguk is jegyvizsgálók lehetnek.

Lesz járműbemutató is a Széchenyi-hegyen, kívül-belül meg lehet nézni egy kiállított gőzmozdonyt. Sőt: a látogatók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira is.

A hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy állomás között, vasárnap a vonal felső szakaszán nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatóinak. A menetrend a www.gyermekvasut.hu oldalon található.

6 éven felüliek ne felejtsék otthon a maszkot!

Legfrissebb

Fél Budapest megbénulhat a hétvégén: a II. kerületben is komoly lezárások...

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten a hétvégén a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton miatt. A lezárások különösen a budai oldal közlekedését érintik: az I.,...

Szeptemberben újra lecsóillat lengi be Budát

Szeptember 12-én ismét megrendezik a Pasaréti Lecsófőző Fesztivált. A hagyománnyá vált eseménynek ezúttal is a Nagy Lajos tér és a Fenyves park ad otthont. A...