2026. július 21., kedd
22.3 C
Budapest

30 napos fokozott rendőri ellenőrzés indul a II. kerületben is

Üdvözölte a kormány által elrendelt 30 napos fokozott rendőri ellenőrzést dr. Varga Előd Bendegúz, a II. kerület alpolgármestere. A II. kerület közösségi oldalán azt írta: a közbiztonság fenntartása elsősorban a rendőrség feladata, ugyanakkor a súlyos létszámhiánnyal küzdő állományra jelentős teher hárul, hiszen a rendészeti feladatok mellett gyakran szociális és mentális egészségügyi problémákkal is szembesülnek.

Az alpolgármester kiemelte, hogy a II. kerületi önkormányzat több területen is együttműködik a helyi rendőrkapitánysággal. A kerület rendszeresen jutalmazza a rendőrök munkáját, a városrendészek közös járőrszolgálatot látnak el a rendőrökkel, emellett egy jelzés nélküli, úgynevezett „pofátlanító autót” is biztosítottak a rendőrség számára.

A közlekedésbiztonság javítását szolgálja az is, hogy a II. kerület saját forrásból telepített tíz traffiboxot és szerezte be a sebességmérő eszközöket, miközben a kiszabott bírságokból származó bevétel a központi költségvetésbe kerül. Az önkormányzat adatai szerint a berendezések 2025-ben több mint 5,8 millió, 2026-ban eddig pedig közel 3,9 millió elhaladó jármű sebességét mérték. A statisztikák alapján folyamatosan csökken a gyorshajtók száma, valamint a legnagyobb sebességtúllépések mértéke is.

Az önkormányzat jelenleg 11 szolgálati lakást biztosít a kerületben dolgozó rendőrök számára, és további szolgálati lakások kialakításán dolgozik, hogy könnyebbé tegye a rendőrök helyben maradását a magas lakhatási költségek mellett.

Dr. Varga Előd Bendegúz szerint az elmúlt években a közlekedésbiztonság és a közbiztonság terén is javulás volt tapasztalható, amelyhez a rendőrség és az önkormányzat együttműködése is hozzájárult. Az alpolgármester megköszönte a kerületi rendőrkapitányság és a kerületben szolgáló rendőri szervek munkáját, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben még szorosabb együttműködés valósulhat meg.

Legfrissebb

30 napos fokozott rendőri ellenőrzés indul a II. kerületben is

Üdvözölte a kormány által elrendelt 30 napos fokozott rendőri ellenőrzést dr. Varga Előd Bendegúz, a II. kerület alpolgármestere. A II. kerület közösségi oldalán azt...

Lenyűgöző panoráma a Dunán: 136 négyzetméternyi üveg borítja Budapest új városnéző...

Több mint négy tonna üveget építettek a 2025 decemberében forgalomba állt LAGUNA városnéző hajóba. A magyar tervezésű és építésű járművet kifejezetten a budapesti Duna-szakaszra...