2026. július 24., péntek
25.3 C
Budapest

Pókemberként festhettek lámpásokat a kerületi gyerekek a Vérhalom téren

A kellemesen hűvös időben sok család ment el a közösségi eseményre.

Ahogy a szervezők elmondták, 150 üveggel készültek, melyből két fajta lámpást készíthettek a gyerekek a szülők segítségével. A decoupage és a harisnyás technika közül választhatnak. A programot arcfestés és egy tűzoltóautó bemutatása egészítette ki. A program a téren lámpás felvonulással zárult.

Őrsi Gergely polgármester a családjával jött el, és ezeket mondta:


“Szerencsére jó idő volt és sokan eljöttek. Most már sokadik alkalommal, a sokadik játszótéren szervezünk ilyen közösségépítő programokat. Ez nem csak azért jó, mert lámpásokat készíthetnek a gyerkőcök, arcfestésen vehettek részt, hanem azért is, mert talán a közösséget meginkább összehozza – legyen szó a Fenyves utcai tökfaragásról, a játszótéri tökfaragásról, tűzoltóautóról. Az ilyen eseményeken a szülők is tudnak beszélgetni, miközben a gyerkőcök egymással játszanak és nem csak a megszokott játszótéri programok hanem valami más is van ott”.

Legfrissebb

Bomba került elő a Dunából, péntek hajnalban lezárják a Margit hidat

Második világháborús robbanótest került elő a Duna medréből a Margit híd középső pillérénél, ezért péntek hajnalban teljes lezárásra kell számítani a hídon – közölte...

Újabb villamosbaleset Budán: véletlen egybeesés vagy aggasztó tendencia?

Három ember sérült meg, amikor hétfő délután két villamos összeütközött Hűvösvölgyben. Bár a baleset okát még vizsgálják, a helyszínre érkező önkéntes tűzoltók szerint az...