2026. augusztus 16., vasárnap
33.4 C
Budapest

Egy budai szálloda is megkapta az Alvásbarát Hotel díjat

Három szálláshely vehette át a 2025-ös Alvásbarát Hotel díjat a Magyar Alvás Szövetség elnökétől, G. Németh Györgytől.

“Sokan küzdenek idegen helyeken alvásproblémákkal, így kiemelten fontos, hogy a szálláshelyek odafigyeljenek az alváskomfortra” – mondta Dr. Kiss Róbert Richard, a Kodolányi Egyetem dékánja, Prima Primissima-díjas újságíró, a Sleepfriendly Hotel nemzetközi igazgatója az akadémia által levetített videóüzenetben.

Dr. Nyíri Iván, Ecuador tiszteletbeli konzulja Pikaia Lodge nevében vette át a díjat.

“A feleségem nem hiszi el, hogy másfél perc alatt elalszom, és reggelre teljesen kipihenten ébredek” – mondta a konzul, miközben kiemelte, hogy a lodge a csendes óceáni környezetben, az érintetlen természet közepén kínálja a tökéletes pihenést. A galapagosi szálló a fenntartható luxust és az alvás terápiáját ötvözi, inspirálva a vendégeket az ecuadori esőerdők békéjével” – mondta a tiszteletbeli konzul.

A Carlton Hotel (Budapest) igazgatója, Sárvári Krisztina pedig a vendégek visszajelzéseire alapozva hangsúlyozta: „Nemcsak a díjak, hanem a vendégek elismerése is hatalmas büszkeségünk.” A városnézők és üzleti utazók kedvelt helyszíne a hagyományos design mellett olyan szolgáltatásokat kínál, mint a zajmentes szobák és a természetes fényoptimalizálás, amelyek javítják az alvás minőségét.

A harmadik díjazott, a Lombdeluxe Vendégház (Mátra) ügyvezetője, Bartha Zoltán kiemelte a visszavonulás jelentőségét: „Se gyerek, se kisállat, csak a természet és a csend. Itt a vendégek újra felfedezhetik saját testi ritmusukat.” A vendégház klímamentes környezetben, állandó 20°C-os hőmérséklet mellett kínál kikapcsolódást.

A szálláshelyek mellett az Alvásbarát cégek is kaptak díjat, így a győri CARDO Kft., illetve a Pharma Nord Kft. is.

Legfrissebb

Megugrott a budai vízfogyasztás a hőségben, az ötszörösét locsolják el a...

Jelentősen megugrott a vízfogyasztás Budapesten a legutóbbi hőhullám idején: egyes budai városrészekben az átlagoshoz képest akár ötszörösére emelkedett a felhasználás, miközben a lakótelepi, tömbházas...

Bomba került elő a Dunából, péntek hajnalban lezárják a Margit hidat

Második világháborús robbanótest került elő a Duna medréből a Margit híd középső pillérénél, ezért péntek hajnalban teljes lezárásra kell számítani a hídon – közölte...