2025. október 4., szombat
6.4 C
Budapest

Javában zajlik a Fény utcai piacon a Tavaszi Fesztivál

Első alkalommal vesz részt a piac a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatban, amiben nagy része volt a piac év végén kinevezett, ambiciózus igazgatójának, Mihalik Zoltánnak.

Tánccal, napozóágyak és közösségi zongora kihelyezésével kezdődött a fesztivál a piacon. A programot a 60 éves Budai Táncklub tagjai adták elő, sőt, bevonták a közönséget is egy kis rumbázásba. A számok közül az egyiket a Netflix népszerű sorozatának, a Nagy pénzrablásnak a zenéjére mutatták be, a sorozatból jól ismert maszkokban.

A programok folytatódnak a hétvégén is: szombaton utcazenészek lépnek fel, vasárnap pedig délelőtt tíztől délután ötig Maker’s Market néven, design és kézműves vásárt rendeznek. Május 7-én, szombaton délelőtt 10-kor Canarro koncert lesz szintén a Tavaszi Fesztivál keretében.

A mostani programsorozat része a piac eddig kevésbé ismert részén (és egy szinttel lejjebb is) kialakított napozóterasz, mely a mostani és a jövő hét végén is látogatható.Szintén most került ki a közösségi zongora, ami viszont ott marad a fesztivál után is. Bárki leülhet játszani rajta, de szerepe lesz a szombati és a május 7-i koncerteken is. A közösségi zongorának külön Facebook-oldala is van, ahol kiderül, hogy a Kiss Zenede zenészei fellépnek majd a mostani és a jövő szombaton.

Mihalik Zoltán elmondta, hogy terveznek máskor is különböző programokat a piacra. Ami biztos, hogy június végén, a kerület napján megint lesznek kulturális események a népszerű bevásárlóhelyen.

Legfrissebb

Őrsi Gergely akcióban: rohadó padokat javított éjszaka a polgármester

A politikus a Facebook-oldalán számolt be az éjszakai barkácsolásról, amely során felújította a Széll Kálmán tér padjait. "Éjszakai barkácsolás. Lehet, hogy nem kerületi terület, de nem tudtam...

A filmekből ismert budai forgatási helyszínek mágnesként vonzzák a turistákat

​A Kodolányi János Egyetem szervezésében a Klauzál Ház adott otthont a Filmturizmus konferenciának, amely a filmes helyszínek turizmusra gyakorolt hatását mutatta be neves előadók...