Már folyik a munka – nem fog ráismerni a Széna térre

Nem túlzás azt állítani, hogy a kerület egyik legkevésbé vonzó pontja volt nem is olyan rég a Széna tér. A buszpályaudvaron pöfögő járművek, a közlekedést megbénító kanyarodó buszok, aztán a költözés után leszórt murva egyáltalán nem csábított sétára a Margit körút – Varsányi Irén – Csalogány csomópontján. De a változás már nagyon is látható.

Jól átjárható zöld közterület létrehozása a cél – közölte a kerületi önkormányzat, amely a Főváros által biztosított forrásból lehel új életet a legendás térbe.

Új fák és bokrok alkotnak majd egy újabb parkot a Széllkapuval szemben. De a megújuló Széna tér ennél is többről szól: már a mostani installációkból nyilvánvaló, hogy emlékpark épül, ahol méltó körülmények között ápolhatjuk a tér és 1956 örökségét.

Lesz itt három kronoszkóp, megépül az „Emlékek útvesztője”, az utóbbi a burkolatban elhelyezett versidézetekkel segíti a történelmi események felidézést. Az egykori városfal, melynek nyomát most a Margit körúton látjuk, szintén burkolatban elhelyezett installációként jelenik majd meg. Az 56-os eseményeknek vízijátétékkal is emléket állítanak.

Legfrissebb

Őrsi Gergely: 100 napja vagyok nyomás alatt, 11 napig levegőzni sem...

Száz napja van letartóztatásban Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere, aki most újabb üzenetet juttatott el a nyilvánossághoz. Azt írja, az augusztusi hőség idején...