2026. július 24., péntek
20.1 C
Budapest

Megugrott a budai vízfogyasztás a hőségben, az ötszörösét locsolják el a megszokott mennyiségnek

Jelentősen megugrott a vízfogyasztás Budapesten a legutóbbi hőhullám idején: egyes budai városrészekben az átlagoshoz képest akár ötszörösére emelkedett a felhasználás, miközben a lakótelepi, tömbházas övezetekben csak néhány százalékos növekedést mértek – áll a Telex beszámolójában.

A Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, Csörnyei Géza a lapnak elmondta: a kiugró fogyasztás elsősorban a kertvárosias területekhez köthető, ahol a melegben sok vizet használtak locsolásra, medencék feltöltésére és kültéri felületek hűtésére.

A Fővárosi Vízművek évente több mint 172 millió köbméter ivóvizet termel, mintegy kétmillió ember ellátását biztosítja 847 ezer fogyasztási helyen. Budapest mellett 11 agglomerációs települést lát el közvetlenül, további 12 településnek pedig ivóvizet ad át. A több mint 6000 kilométeres víziközmű-hálózat ivóvízellátását a Szentendrei-, a Margit- és a Csepel-sziget parti szűrésű kútjai biztosítják.

A társaság hangsúlyozta, hogy a Duna alacsony vízállása ellenére a hőhullám alatt is zavartalan maradt az ivóvízellátás. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás miatt egyre gyakoribb szélsőséges időjárási helyzetek hosszú távon fejlesztéseket és tudatosabb vízhasználatot tesznek szükségessé. Jelenleg a megtermelt ivóvíz mintegy 25 százaléka hálózati veszteségek miatt elvész.

Legfrissebb

Megugrott a budai vízfogyasztás a hőségben, az ötszörösét locsolják el a...

Jelentősen megugrott a vízfogyasztás Budapesten a legutóbbi hőhullám idején: egyes budai városrészekben az átlagoshoz képest akár ötszörösére emelkedett a felhasználás, miközben a lakótelepi, tömbházas...

Bomba került elő a Dunából, péntek hajnalban lezárják a Margit hidat

Második világháborús robbanótest került elő a Duna medréből a Margit híd középső pillérénél, ezért péntek hajnalban teljes lezárásra kell számítani a hídon – közölte...