Sütifüggőség, nyugalom és nyüzsgés – a Lovas

Valószínűleg véletlen, de ahányszor rendelésért megyek vagy csak úgy beugrok a kedvenc szilvás papucsomért a Hidegkúti úti cukrászdába, mindig látom, ahogy emberes sütis dobozokat hordanak be a kocsiból. Ami két dologra utal: éppen csak kikerültek a tepsik a sütőből, és nagy a forgalom, kell az utánpótlás.

A Deák Ferenc utca sarkán több mint négy éve megnyitott Lovas hamar a környék kedvence lett. Hangulatos hely, főként nyáron, amikor az előkertben lévő apró teraszon kutyát simogatva lehet kávézni, sütizni. Bent lágy zene szól, a magas székek kényelmesek, mutatós a berendezés és laza, akár a hangulat.

A választékban ott vannak az ország tortái több évre visszamenően. Meg az olyan klasszikusok, mint a Dobos torta, de rendelhetünk francia vagy sima krémest is tortában. Az utóbbit akár 50 szeletesben is. Krémesből egyébként kérhető epres, gesztenyés, mákos. Vannak minitorták, azok négyszeletesek. A sorban álló vevők közül szombaton a legtöbben a tripla csokisra esküdtek. Az ár-érték arány tökéletes.

Ami engem illet, képes vagyok fél órát is vezetni a szilvás papuccsért. Tepertős tésztából készül, és az ízrobbanás elképesztő: édes, sós, savanyú egyszerre. A sósak közül mi a kívül roppanós, belül puha magvas rúdra esküszünk – mint kiderült, ez a cukrász kedvence is. Borssal, paprikával, túróval gyúrt tészta, szezámmaggal, sajttal, szotyival megszórva. Kilószám vinnénk, ha tudnánk, hogyan kell úgy tárolni, hogy egy idő után ne veszítse el a ropogósságát. De legközelebb megkérdezzük, csak ne felejtsük el.

Legfrissebb

Fél Budapest megbénulhat a hétvégén: a II. kerületben is komoly lezárások...

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten a hétvégén a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton miatt. A lezárások különösen a budai oldal közlekedését érintik: az I.,...

Szeptemberben újra lecsóillat lengi be Budát

Szeptember 12-én ismét megrendezik a Pasaréti Lecsófőző Fesztivált. A hagyománnyá vált eseménynek ezúttal is a Nagy Lajos tér és a Fenyves park ad otthont. A...