Budapest II. kerületében egy impozáns kiállítótérben vagyunk. Az Art Salon Társalgó Galéria legújabb kiállításán beszélgetünk a művészeti vezetővel, Borsos Mihállyal.
Az ódon épület számos titkot rejt magában. Mi volt itt régen?
Eredetileg az 1910-es években épült a mai társasházformában működő Keleti Károly utca 22., szinte a Mailáth-házakkal egy időben. A Kitaibel Pál utca sarkáról nyílik a bejárat, így jutunk el egy míves folyosón keresztül a galéria kiállítótermeibe. Kerényi József professzor kutatásaiból tudjuk, hogy eredetileg is közösségi térnek szánta az építtető mai kiállítótereinket. Ezért a díszes mennyezet, a jó akusztika. Sokat szenvedett a történelem viharaiban az ingatlan. Hosszú évek kemény munkájával jutottunk el oda, hogy – Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművészt idézve – visszaadtuk az épület lelkét.
Mikor, kik és milyen koncepcióval alapították a galériát?
1996-ban volt az első kiállításunk, Berkes András festőművész munkáit mutattuk be. Nonprofit galériaként kezdtük, az alapítók között számos nagy név szerepel. A teljesség igénye nélkül köztük volt Bereczky Loránd művészettörténész a Magyar Nemzeti Galéria akkori főigazgatója, Horváth György művészettörténész, Kokas Ignác Kossuth-díjas festőművész, Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművész, Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, és jó magam, Borsos Mihály (misi) fényképész. A koncepció lényege, hogy a képzőművészek a kiállításon túl kapjanak lehetőséget arra, hogy a szavakon túli dimenzióból verbálisan is megnyilvánuljanak. Szakítani kívántunk a kánonnal, és a hagyományos megnyitói forgatókönyvvel, miszerint versmondó lány, okos ember beszél, pogácsa, bor.
Hogyan lehet Önöknél kiállítani?
Ön is jól tudhatja a tematikát, hiszen idestova 20 éve nagy sikerű fotókiállítása volt galériánkban. Működési rendünkből adódóan (ma már a galéria forprofit 2003 óta, a Kunst Konsult Kft. a működtetője), a költséghatékonyság és a szakmaiság kéz a kézben jár. Többnyire egy-másfél éves távlatban gondolkodunk, a kuratórium hívja meg és kéri fel a kiválasztott művészt. A galéria állandó művészei alkotják tevékenységünk gerincét, de időről időre vendégművészeket is szerepeltetünk. A nagy sikerű kiállításaink közül – megint csak a teljesség igénye nélkül – szeretném kiemelni Csáki Róbert, Gyémánt László, Fehér László festőművészeket. Nagyot ugorva időben, csoportos kiállítást rendeztünk fiatal alkotóknak „Nonhumán” címmel.
Hogyan érintette Önöket a járvány?
Egyrészt váratlanul és fájóan. Köszönhetően a galéria művészeinek és kreativitásuknak, a kihívásra nem az volt a válaszunk, hogy feladtuk a küzdelmet, hanem – végiggondolva a távolságtartás, a kijárási tilalom és a félelmek összességét – cselekedtünk. Megrendeztük „Percepciók” sorozatunk 5. részét, melynek tematikája a „Taktilitás” volt. Átmenetileg kiköltöztünk a virtuális térbe. A galériában a valós kiállítás mellett online és hibrid programokat kezdtünk el megvalósítani. A kiállító művészeket szeretném név szerint felsorolni: Benkő Sándor fotóművész, Balázs Imre Barna, Kovács Kitti, Esse Bánki Ákos festőművész, Rajcsók Attila szobrászművész, Fábián Évi fotóművész, Zalakovács József festőművész, Szabó György, Paulikovics Iván szobrászművész és végül, de nem utolsó sorban PAF – Pintér András Ferenc festőművész, aki azóta tudományos fokozatot is szerzett (DLA) és most ismerkedik a kurátori tevékenység rejtelmeivel.
Mi a galéria specialitása?
Meggyőződésem, hogy a nagyon pontosan definiált poroszosan könnyed szakmaiság az alapja működésünknek. Fontos megjegyeznem, hogy mivel egy művészközösségről van szó, minket nem zavar a mű, a művész és a közönség. Mindannyian hisszük a képzőművészet erejét, és reméljük, hogy aki időt szán egy kortárs képzőművészeti alkotás megismerésére, befogadására, jobb emberként távozik a galériánkból, mint amikor betévedt hozzánk. A virtuális tér kitágította lehetőségeinket. Rozslay Miriam Eszter antropológus sorozata izgalmas távlatokat nyit. A szűken vett szakmán túl is létezik világ. A művész ars poétikáján túllépve beszélgetőtársakat hív, és a galériát úgy tekinti, mint a saját nappalijának kiterjesztett valóságát. Különböző rendű, rangú emberek nyilvánulnak meg a művek láttán. A sorozatok címe „Impresszió” és „Reflexió”. A specialitásunkhoz tartozik még, hogy engem megrágott a múzeumbogár és nagyon hiszek a Gutenberg-galaxisban, ergo a monográfia örök léte áll szemben a tárlat mulandóságával.
Ejtsünk pár szót Önről is!
Én igazából egy fényrajzokba oltott bölcsész vagyok. A kettő az egyben lehetősége sokban segít a talpon maradásban, ugyanis amire megfotózom a portrékat és a műveket, addigra szinte összeáll a könyv szerkezete is a fejemben. Az első nagysikerű hazai kiállításom a Magyar Nemzeti Galériában volt, Legendárium – Századvégi arcképcsarnok címmel. Ez egy szubjektív válogatáson nyugvó portrékiállítás volt, mely Nemeskürty tanárúrnak köszönhetően könyv formájában is megjelent. Az előszót Jókai Anna Kossuth-díjas író írta hozzá. Azóta közel hatvan monográfiát, tematikus könyvet jegyzek. Szívemnek kedves darabja a „Tűzoltó szerkocsik Magyarországon” I-III. sorozat, amit azóta is folytatok. Ugyanis nekünk csak két ellenségünk van: a közöny és a tűz. Ezeken kívül mindennel tudunk mit kezdeni.
