2026. február 7., szombat
8.3 C
Budapest

Hosszúlépés – Egyre többet tudhatunk meg a kerület történetéről

A hétvégén a kerület napja millió rendezvénye közül mi a sétát vártuk a legjobban. Margit körút: az ismeretlen ismerős. Séta a ferencesektől a Bauhausig, a Hosszúlépés. Járunk? szervezésében.

Egy órával azután, hogy megnyílt a regisztráció, már egyik napra sem volt hely. Pedig összesen csaknem 30 séta indult és indul. Mondjuk nem is csoda, hogy hamar beteltek, hisz a sétavezetők között van történelemtanár, történész, művészettörténész, fotós, tanár – és polgármester.

A hétvégén nekünk éppen Őrsi Gergelyhez sikerült becsatlakoznunk, hogy végigjárjuk Buda egyik legnyüzsgőbb útvonalát úgy, ahogy eddig még sosem láttuk. Történetek, színek, ízek, illatok, felfedezések követték egymást a Kálvária-hegyről, a Lukács fürdőről, a Bauhausról, a középkori Ferences kolostorról, a Mechwart téri légópincéről.

De megtudtuk azt is, hogy készül egy helytörténeti gyűjtemény, online és a fizikai térben is. Aki pedig lemaradt a mostani sétákról, annak is van jó hírünk! Hogy mi, az kiderül a videóból.

Legfrissebb

Kínában kapott rangos díjat a magyar influencer

​Panajoth-F. Dávid (közösségi média nevén: Dávid Kínában vagy 大卫 - Dawei) 2026 elején, Guangzhou-ban (Kanton) érte el karrierje eddigi egyik legmagasabb szakmai csúcsát. A 2026-os...

Elég volt: saját hókotrót vesznek a II. kerületben, hogy télen is...

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2026 januárjában és februárjában Budán rendkívüli téli helyzet alakult ki: a heves havazást követően a járdákon és mellékutcákban több helyen...