Lassan két éve zárt be végleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara Piliscsabán, az egykori hallgatók ezreiben viszont tovább él a Campus.
December 5-től könyv formájában is megőrzik az örökkévalóságnak a piliscsabai Pázmány Campushoz köthető megannyi emléket és legendát. Az egykori diák, a MyBuda Nagyrét rovatának szerzője, Földvári-Oláh Csaba kezdeményezésére született meg az első kiadvány, ami összefoglalja sokak alma materének negyedszázadát. A szerzővel a bemutató előtt készítettünk interjút.
Háromezer öregdiák osztotta meg emlékeit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai bölcsészkaráról, ami most könyv formájában jelenik meg. Önnek mi a kötődése a Campushoz és hogyan jött létre ez a projekt?
Az alapító évfolyamokba jártam. Akkor, amikor elindult a Pázmány bölcsészkara. A Pázmányos Emlék Regiszter (PER) Facebook csoportot nem sokkal a Pázmány piliscsabai campusának végleges bezárása, 2020. decembere előtt hoztam létre, és néhány hónap alatt ez lett az egyetem legnagyobb öregdiák csoportja. A könyv a piliscsabai campus bezárása kapcsán megszületett emlékmozaikokat rakja össze egy hatalmas puzzle formájában. Ezért mondjuk azt, hogy ennek a könyvnek valójában a csoport tagjai a szerzői. A könyv címe sem véletlenül ez: A Campus Mi vagyunk.
Mi a közös pont a visszaemlékezésekben?
Az összetartozás érzése. Az emléknap neve is a Pázmányos Összetartozás Napja.
Több generáció jelenik meg a könyvben. Az ő beszámolóik alapján hogyan változott a Pázmányos életérzés az idők során?
Ha a Kar első (alapító) évfolyamának diákja, későbbi oktatója, Bajáki Rita sorait idézzük: „Az egyetem ereje a közösségteremtő képességében rejlett mindig is. A PER-oldal ékes bizonyítéka ennek. Valamelyik posztban olvastam, hogy minden generáció azt gondolja, hogy az a különleges „pázmányos életérzés” csak az ő évfolyamuké volt. De ha mindenki ezt gondolja, akkor az mindenkinek megvolt. Természetesen én is azt gondolom, hogy nekünk volt a legjobb, ahhoz hasonló csak nyomokban lehetett a későbbieknek, majd olvasom a PER-en a nálam tíz-tizenöt évvel fiatalabbak emlékezéseit, érzéseit az egyetemmel, a campusszal kapcsolatban, s döbbenet, de akár én magam is írhattam volna.” Pázmányosnak lenni mindenkinek mást jelent, mégis valahol ugyanazt. Ez volt számunkra a legizgalmasabb felismerés, miközben a közösségi portálon összeállt a legnagyobb öregdiák csoport, és amikor az emlékekből, a sztorikból ez a könyv is megszületett.
Pázmányos legendákról is olvashatunk?
A könyv tele van sztorikkal, de legendás alakokkal is találkozhatunk. Lackfi Jánossal például, aki a Kar oktatója volt, és külön verset is írt a campus bezárása kapcsán: Árva Campus balladája címmel. A versét egyébként a vasárnapi online könyvbemutató alkalmából videóra mondta, és nemcsak a bemutatón, de a saját oldalán is megosztja majd.
A sztorikat értik majd azok is, akik sosem jártak a Pázmányra?
Ez a könyv elsősorban a pázmányosoktól pázmányosoknak szól. Azt gondolom azonban, fontos, hogy a szélesebb nyilvánosság is értesüljön a tényről, hogy bennünket pázmányos öregdiákokat a piliscsabai campus bezárása még erősebb közösséggé kovácsolt, amelynek bizonyítéka ez a könyv is.
A Campus MI vagyunk után mi jön még? Esetleg egy új regényében is találkozhatunk majd a Pázmánnyal?
Egy szépíró feladata érvényes világokat létrehozni. Engem mindig ez foglalkoztatott inkább, mint a velem megtörtént eseményekből regényt írni. Most negyedik regényemen dolgozom, és a kézirat már a Scolar Kiadó szerkesztőinek asztalán van. Annyit elárulhatok: Apály lesz a címe, és nem lesz köze az alma materemhez, csak az előző regényemhez, a 2018-ban megjelent Centrálhoz, annak folytatása lesz…
