2026. augusztus 16., vasárnap
33.4 C
Budapest

A hely, ahol még sosem jártunk

Nem is járhattunk, mert nem létezett. Most viszont a sok kerülés, lezárás után végre elkészült a gyalogos átjáró a Széll Kálmán téren.

Az élet máris könnyebb. Nem kell többé fékezniük a buszoknak azért, mert kivág eléjük egy gyalogos, hogy átszaladjon az úton. Lépcsőzni sem kell már csütörtök óta a Várfok utca és a Sándy Gyula köz találkozásánál, mert liftet és mozgólépcsőt építettek a térre. Lihegés nélkül indulhatunk a Vár és a Városmajor felé, vagy a tervek szerint hamarosan megnyíló Postapalotába, ahol pénzmúzeum is lesz majd.

A Vár irányába egy lankás lépcsőn és szükség esetén rámpán mozoghatunk, a Csaba utca tengelyébe pedig egy mozgólépcső és lépcsőpáros került.

A gyalogosfolyosót 2014 óta tervezték. Most, hogy végre elkészült, szerintünk szépen belesimul a megújult Széll Kálmán térbe.

Legfrissebb

Megugrott a budai vízfogyasztás a hőségben, az ötszörösét locsolják el a...

Jelentősen megugrott a vízfogyasztás Budapesten a legutóbbi hőhullám idején: egyes budai városrészekben az átlagoshoz képest akár ötszörösére emelkedett a felhasználás, miközben a lakótelepi, tömbházas...

Bomba került elő a Dunából, péntek hajnalban lezárják a Margit hidat

Második világháborús robbanótest került elő a Duna medréből a Margit híd középső pillérénél, ezért péntek hajnalban teljes lezárásra kell számítani a hídon – közölte...