2024. december 3., kedd
5.1 C
Budapest

Buda legjobb fagyiját kerestük – és megtaláltuk!

Négy, az interneten jónak értékelt budai fagyizót keresett fel Basa Bori, hogy saját maga győződjön meg róla: megállják-e a helyüket a Google értékelések. Az ő beszámolóját olvashatják.

GELMONDO

Az első hely, ahova ellátogattam, a Gelmondo volt, ami a Lövőház utca 24. alatt található. Nem voltak sokan, igaz még csak dél körül járt az idő. Ennek a fagyizónak tetszett a legjobban a kialakítása, egyszerű, de mégis kellemes érzetet ad, ehhez az is hozzájárul, hogy a hely egy sétálóutcában van, úgyhogy viszonylag csendes és nyugodt a környezet. Külön plusz pont, hogy asztalokat és székeket helyeztek el a fagyizó előtt, amik tiszták és kulturáltan néznek ki. Nagyjából 15-féle fagylaltból lehet választani, de egyiket sem mondanám olyan különlegesnek. Az ízük finom, az állaguk is jó, nem jeges. Egy gombóc 650 Ft volt, amit egy gombóchoz kicsit drágállottam, de a budapesti árakhoz képest rendben van. A kiszolgálás is jó volt, úgyhogy ezt a fagyizót ajánlani tudom.

ARTIGIANA GELATI

A következő az Artigiana Gelati nevű fagyizó volt a Csaba utca 8. szám alatt. Ezt a helyet 4.6-ra értékelték a korábbi látogatók, kíváncsi voltam nekem milyen élményem lesz. Maga a fagyizó egy kocsma mellett található, bent van lehetőség leülni, de elég kevés a hely, kicsit sötétnek találtam, kissé kaotikus berendezéssel. Tetszett, hogy nagyon sokféle fagyi kapható, többnyire olaszos és néhány különlegesnek mondható ízben. Volt például passió gyümölcsös joghurt, vagy Amarena tejszínes meggy, illetve lehet kapni rizstejből készült fagyikat is. A kiszolgálás nem igazán volt szimpatikus. Az eladó hölgy nem volt túl kedves, nem éreztem, hogy fontos lenne neki, vagy a kollégájának a vendég szimpátiáját elnyerni és jó benyomást kelteni. Flegmának és gorombának találtam őket. Erről olvastam korábbi panaszokat is. A fagyi finom volt és krémes. Itt is 650 Ft egy gombóc, illetve adag, mert nem gombócban mérik. Nem volt kiemelkedően finom, de ár-érték arányban megérte, hiszen egy adag nagyobb volt, mint máshol egy gombóc.

KEDVES KRÉM


A Kedves Krém a Batthyány utca 26-ban található. Nevéhez hűen, kedves és kellemes helynek találtam. Van kiülős lehetőség, a kiszolgálás nagyon jó, az eladó kedves és segítőkész volt. Viszonylag nagy a fagyi kínálat, klasszikus fedeles tartókban tárolva. Van mindig egy napi ajánlat, ami úgymond meglepi, tehát nincs kiírva, mi az, de természetesen az eladóktól kiderül. Itt is 650 Ft egy gombóc, a fagyi állaga jó. A tölcsér kicsi, de a gombóc ugyanakkora, mint máshol. Ezt a helyet is ajánlani tudom.

DOLCISSIMA

Az utolsó hely, ahova ellátogattam a teszt során a Frankel Leó út 21-ben a Dolcissima olasz cukrászda és kávézó, ami igazából olasz sütemény különlegességeiről híres. Itt viszonylag szűk volt a fagyi kínálat, de csak 600 Ft egy gombóc, ami az eddigi fagyizókhoz képest olcsóbb. Elegánsan van berendezve, tiszta és szép, itt voltak a legtöbben, sok vásárló fordult meg, bent és kint is le lehet ülni. A kiszolgálás kedves, udvarias volt.

A fagyizók összességében hűek voltak az értékelésekhez, nekem is vegyesek voltak a tapasztalataim. Alapvetően jó budapesti helyeknek találom őket, ahova be lehet térni útközben egy kellemes hűsítőre. A legkellemesebb élményem összességében a Kedves Krémben volt, ahol mind a fagyi, mind a kiszolgálás minősége maradandó volt. Buda legjobb fagyijáért érdemes elugrani a Batthyány utcába!

Legfrissebb

Buda legszebb teraszán nyílik jégpálya, brutális kilátással

A Savoyai Teraszon december 6-án már korizni és bulizni is lehet. Buda elképesztő téli helyszínnel bővül, amivel még a Városligettel is felveheti a versenyt. Végre...

Fénytűzoltóval, közös tánccal és tűzzsonglőrrel indult az adventi időszak a kerületben

A "fénytűzoltóautó" rengeteg kerületi játszóteret látogat meg az adventi hétvégéken. Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a Pasaréti Ferencesekkel együtt gyújtotta meg a Pasaréti tér adventi...