2025. december 3., szerda
4.9 C
Budapest

Az idén így juthatunk parkolási engedélyhez a II. kerületben

Változtak a szabályok, főként a koronavírus miatt. Az első mindjárt az, hogy csak elektronikus úton igényelhetjük most a dokumentumot, az ügyfélablakon keresztül.

Az ügyfélablakot INNÉT is elérhetik. Ha még nem regisztráltak, most megtehetik.

A tavalyi engedélyek január 31-ig érvényesek. Ahhoz, hogy újakat kapjunk, nekünk is és a járművünknek is meg kell felelnünk néhány feltételnek.

Így akár a kerületben lakunk, akár az itteni vállalkozásunkhoz igényelnénk parkolási engedélyt, az építményadót vagy kommunális adót be kell fizetnünk otthonunk vagy cégünk székhelye, illetve telephelye után. Fontos az is, hogy parkolási pótdíjjal se maradjunk el.

Ami pedig a járművet illető kritériumokat illeti, elengedhetetlen az érvényes forgalmi engedély, a 3500 kg alatti súly, illetve tulajdonosi vagy üzembentartói, illetve céges autó esetében kizárólagos használói jogviszony.

A kerületi lakosok továbbra is 1000, a cégek 2000 forintot fizetnek a parkolási engedélyért a II. kerületben.

Ha minden részletre kíváncsi, ITT elérheti!

Legfrissebb

Mácsai Pál a Klebelsberg után a Marczi színpadán ad önálló estet

Mácsai Pál új önálló estjének, a Műhelylátogatásnak a főváros bemutatójára a Klebelsberg Kultúrkúriában került sor, most pedig a Marczi színpadán láthatjuk. Mácsai Pált mostantól havi rendszerességgel...

Mitől jók a bécsi karácsonyi vásárok?

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró ezúttal Bécsbe kalauzolta el a Világszám hallgatóit, ahol a Kodolányi János Egyetem hallgatóival, valamint kollégájával turisztikai...