Vízkereszt van, indul Budán is a karácsonyfák begyűjtése

Hagyományosan január 6-án bontjuk le a karácsonyfát, bár a szezon egyre jobban kitolódik: sokan már advent kezdetén díszítünk, és addig gyönyörködünk a fában, amíg lehet. A legtöbben azonban tartják magukat a szokásokhoz, így a II. kerületben is elindította karácsonyfa-begyűjtési akcióját az FKK.

Az összegyűjtött sok-sok fenyőt nemcsak elviszik, de hasznosítják is: először aprítják őket, aztán a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek, hogy hő és áram legyen belőlük.

A begyűjtési akció egy – másfél hónapig tart, ilyenkor a fenyőfa-járatok szállítják el a már feleslegessé vált tűlevelűeket.

A fákat tehetjük a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyekre, melyek kerületi listáját IDE kattintva nézhetik meg.

Egyébként tudják, hogy miért éppen vízkeresztkor kopaszítják le a legtöbben a fákat? Újabb ünnepkör kezdődik a mai nappal: a karácsonyi után a farsangé. A meghittséget felváltja a mulatozás, el kell engednünk az óévet, hogy a helyébe léphessen most már tényleg az új. Így aztán nemcsak azért szedjük le a díszeket és rakjuk ki a fát, hogy ne borítson el bennünket a lepergő tűlevél, hanem azért is, hogy folytonos legyen a szerencsénk.

Arról, hogyan lehet a fabontást a legkönnyebben megúszni, egy amerikai anyuka ötletét olvastuk az egyik női portálon. Igaz, ez csak műfenyő esetében működik, a valódi tűlevelűeknél legfeljebb elodázhatjuk vele a dolgot tavaszig. Tehát: tekerjük hatalmas fóliába a fát úgy, ahogy van, díszestől, mindenestől. Aztán állítsuk be a garázs sarkába és kerülgessük decemberig, amikor leszedjük róla a nejlont és már fel is állíthatjuk újra.

Legfrissebb

Fél Budapest megbénulhat a hétvégén: a II. kerületben is komoly lezárások...

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten a hétvégén a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton miatt. A lezárások különösen a budai oldal közlekedését érintik: az I.,...

Szeptemberben újra lecsóillat lengi be Budát

Szeptember 12-én ismét megrendezik a Pasaréti Lecsófőző Fesztivált. A hagyománnyá vált eseménynek ezúttal is a Nagy Lajos tér és a Fenyves park ad otthont. A...