A Pál-völgyi-barlang kőfejtőjében rendezték meg a Föld napját

A gyerekek imádták a programokat, sokan a barlangot is megnézték.

A Föld napja alkalmából Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága idén is a megszokott helyen, a Pál-völgyi kőfejtőben várta a családokat. Kipróbálhatták a mászófalat és kutyás bemutatón ismerkedhettek meg a kicsik a felelős állattartással, a civil szervezetek sátraiban megismerhették az erdők és vizek élővilágát majd egy barlangi mentési bemutatót is láthattak, amibe őket is bevonták a barlangi mentők. A profikkal közösen vihették a hordágyat a sérülttel, akit 30 méteres magasságba húztak fel a jól bevált technikával.

Az eseményen természetismerei hétpróbán tesztelhették le tudásukat a gyerekek, akiknek óránként sorsoltak nyereményeket. A legbátrabbak pedig a Pál-völgyi-barlangba is lemerészkedtek, ahová a jegyeket féláron vehették meg azok, akik kitöltötték a menetleveleket. Egy szó, mint száz: rengeteget lehetett tanulni a természetről vasárnap, a gyerekek pedig szivacsként szívták magukba a tudást. Reméljük, ők egy tisztább bolygót hagynak majd maguk után.

Legfrissebb

Vízimedve Lokál: kézművesek, palacsinták, kutyák és salsa – a medve sem...

Salsa, palacsintasütő verseny, kutyáknak szánt különleges falatok és lakberendezési tanácsadás is várja az érdeklődőket szeptember 12-én a II. kerületi Nagy Imre téren. A Vízimedve...

Budára érkeznek a világ legjobb expedíciós filmjei

Szeptember 23. és 25. között a budai Cinema City Mammut ad otthont a Banff Hegyifilm Fesztivál budapesti vetítéseinek. A háromnapos eseményen kilenc filmet láthat a...