Szolgálati lakások és új játszótér jöhet létre a lipótmezei OPNI területén

Új játszótér, pihenőpark, valamint megfizethető, minőségi szolgálati és szociális bérlakások kialakítása is megvalósulhat a budapesti Lipótmezőn, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területén. A fejlesztési elképzelésekről Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere számolt be közösségi oldalán.

Az OPNI 2007 óta áll bezárva. A terület szélén két társasház található, amelyekben jelenleg is az intézet egykori dolgozói és leszármazottaik élnek. Az önkormányzat régóta szeretné elérni, hogy az épületek lakóit ne fenyegesse a kilakoltatás, és hosszú távon rendeződjön a társasházak helyzete.

Őrsi Gergely tájékoztatása szerint az önkormányzat már az előző és a jelenlegi kormánynak is jelezte együttműködési szándékát. A kerület szívesen vállalná a két társasház gondos kezelését, ahol több, egészségügyben és oktatásban dolgozók számára fenntartott szolgálati, valamint szociális bérlakást alakítanának ki.

A tervek között szerepel az is, hogy a park egy kisebb részén új játszótér és pihenőpark jöjjön létre, amely a környéken élők kikapcsolódását szolgálná. A polgármester szerint a környéken jelenleg hiányzik egy ilyen játszótér.

A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált: Őrsi Gergely közlése szerint Vitézy Dávid minisztertől pozitív választ kaptak, így hamarosan megkezdődhetnek az egyeztetések a megvalósításról.

A polgármester bízik abban, hogy az együttműködés eredményeként mind a szolgálati lakások, mind a játszótér létrejöhet. A bejegyzésben pontosította a terület adatait is: az érintett ingatlan területe 38 ezer négyzetméter, míg a park 41 hektáros.

Forrás: Őrsi Gergely közösségi oldala
Fotó: Wikipedia

Legfrissebb

Ez az első hely, ahol igazán otthon érzem magam – Abby...

Az amerikai Abby mintegy 35 különböző városban és településen élt már szerte a világon, mielőtt Budapesten megtalálta volna az otthonát. Most egy különleges wellnesskoncepció...

Buda rejtett kincse: egykor népszerű erdei fürdő várta a vendégeket a...

A Budai-hegység egyik különleges természeti látványossága, a solymári, más néven Jegenye-völgyi vízesés nemcsak kirándulóhelyként vonzza a természetjárókat, hanem egy letűnt fürdőkultúra emlékét is őrzi....