2025. augusztus 1., péntek
19.9 C
Budapest

A templom, amely főnixként él túl mindent: a Gercsénél piknikeztek a pesthidegkútiak

Az evés-ivás mellett interaktív programokkal is készültek a szervezők, akik közösségépítőnek szánták az eseményt.

Piknikezni gyűltek össze a hétvégén Pesthidegkút, Máriahegy és az Árpád-kori Gercse lakosai a Gercse Boldogasszony Templomnál, hogy megünnepeljék újjáépítésének 25. évfordulóját. A Gercse templom kultikus helyszíne a kerületnek: a rét közepén álló magányos épület főnixként többször is feléledt, azaz újjáépült az évszázadok során.

Először az 1200-as években húzták fel a falait, de ezeket a tatárok lerombolták. 1242-ben épült először újjá. A törökök alatt üresen állt, állapota leromlott. Egészen a 18. századig kellett várni a második újjáépítésre. Akkor a németajkú telepesek renoválták. A 19. század elején újra rommá vált, majd csaknem 200 évig tovább koptatta az idő vasfoga, míg végül 1997-ben szentelték újjá. Ezt az évfordulót ünnepelték most a kerület lakosai. A megnyitón Gercsét Czemmer László, a Német Önkormányzatot Kretz Éva, az Önkormányzatot pedig Gór Csaba képviselte.

Gór Csaba elmondta, hogy ő ugyan pasaréti, de olyan baráti társaságra lelt Hidegkúton, hogy örömmel vállalta a közreműködést a rendezvény megszervezésében. Szerinte az ilyen támogatás azért is fontos, mert nagyon-nagyon bolond világban élünk, olyan megpróbáltatások közepette, melyekre sokan nem gondoltak volna – pandémia, háború, üzemanyaghiány. Kellenek hát olyan biztos pontok, mint a szomszédság, a barátok, a család, akikkel örömmel tudunk együtt lenni, és ez a piknik pont egy ilyen kezdeményezés – fogalmazott a képviselő.

Az évforduló a hagyományok jegyében telt: magyar népdalcsokroktól volt hangos a rét és a közös éneklés sem maradt el. Bársony Bálint zenekara elvarázsolta a közönséget, a gyerekeket pedig az állatsimogató és a lovasbemutató kötötte le leginkább.

.

Legfrissebb

A generációváltásban a tudatosság a legfontosabb

A hazai generációváltási kutatás során 20 családi vállalkozás vezetője mondta el, milyen kihívásokkal néztek szembe a generációváltás során, 270 cégvezető pedig egy kérdőívet töltött...

Üvegtábla zuhant a Fény utcai zebrára

Szerencsére nem sérült meg senki, de ez csak a csodának köszönhető. Őrsi Gergely polgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy építésfelügyeleti és munkavédelmi eljárást kezdeményeznek a...

Itt a Buda Fagyi!