2026. január 21., szerda
-3.9 C
Budapest

Az erkélyen át jutottak be a kétségbeesetten kiabáló nőhöz a rendőrök

Másfél éve őrizetben van az a pár, akik megvertek, majd kiraboltak egy fiatal nőt Óbudán. A felbújtójukat is elkapta a rendőrség. A 38 éves férfi volt barátnőjén akart bosszút állni.

Egy házaspár tett bejelentést még tavaly nyáron. Július 13-án éjjel egy óbudai társasház második emeleti lakásából segélykiáltásokat hallottak, egy nő kért segítséget, mert bezárták a lakásába.

A rendőrök a katasztrófavédelem egységével a teraszon keresztül jutottak be a lakásba.

A nő a rendőröknek elmondta, hogy egy ismeretlen nő csengetett be hozzá, virágküldeményt hozott, majd amikor ajtót nyitott, a vele együtt lévő férfi belépett a lakásba és megütötte.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves S. Mátét és társát, a 24 éves B. Vivient 3 nappal később fogták el saját lakásukban – írja a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint S. Mátét és B. Vivient a megtámadott nő volt barátja bízta meg. A rendőrök a 38 éves, budapesti férfit július 18-án fogták el, őt felbujtóként elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés miatt vették őrizetbe. Az elkövetők azóta is bűnügyi felügyelet alatt vannak. A nyomozást másfél év után zárták le, az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Legfrissebb

Egész napos farsangi mulatsággal készül a Várkert Bazár január végén

Egész napos farsangi családi mulatsággal: mesejátékkal, koncerttel, interaktív játékokkal, kézműves-foglalkozásokkal és fotósarokkal is készül január 25-én a Várkert Bazár. A Várkert Bazár MTI-hez elküldött csütörtöki...

Apukák, anyukák, legyenek türelmesek!

Nehéz megmondani, mikor szabad kimondani, hogy tehetséges egy gyereksportoló. A budapesti Grund FC-t és a csapatnál folyó tehetséggondozást bemutató sorozatunk harmadik részében az egyesület két...