2025. december 1., hétfő
1.3 C
Budapest

Budai középiskolákból is várják a jelentkezőket az egymilliós fődíjra

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét.

A vetélkedő célja, hogy az összetartozás és az együtt gondolkozás örömét közvetítse a fiataloknak, közösséget teremtsen az anyaországi és a határontúli fiatalok között.

A vetélkedőben a pedagógusokat is díjazzák, a nagydöntőbe jutott osztályok esetében valamennyi pedagógus 100 ezer forintos ösztöndíjban részesül.

Ide kattintva lehet elérni a vetélkedő alapszakaszának izgalmas feladatait.


A részleteket a hatartalanul.net oldalon találják.

Legfrissebb

Mitől jók a bécsi karácsonyi vásárok?

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró ezúttal Bécsbe kalauzolta el a Világszám hallgatóit, ahol a Kodolányi János Egyetem hallgatóival, valamint kollégájával turisztikai...

Egyszerre lélektani krimi, történelmi regény és thriller Földvári-Oláh Csaba új regénye

Szinte egyidőben lett jogász és író Földvári-Oláh Csaba, aki a Klebelsberg Kúria Művésztükrének vendége volt. Ebben a sorozatban Mirtse Zsuzsa József Attila-díjas író, költő...