2025. május 17., szombat
10.3 C
Budapest

Guinness-rekord a várban

A Közép-Budai Tankerület diákjai a budavári Mátyás-templom és Halászbástya előtti téren szavalták egyszerre Szabó Lőrinc Nyitnikék című versét. 3000 gyerek egyszerre.

A különleges eseményt a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium kezdeményezte névadójuk születésnapjának 125., gimnáziumi tagozatuk létrejöttének 30. évfordulója alkalmából.

“Ez vers a tavasz eljövetelét, a szeretet erejét hirdeti, ezért választottuk” – mondta el Tóthmátyásné Zuggó Tünde, az intézmény vezetője az eseményen.

A szavalást Lázár Balázs színművész, költő vezette, a diákok pedig hatalmas lelkesedéssel vettek részt ebben a rendhagyó eseményben.

“Nagy öröm, hogy kerületünk adhatott otthont ennek a rekordnak, gratulálok a résztvevő diákoknak és pedagógusoknak” – írta Böröcz László, az I. kerület polgármestere a Facebook-oldalán.

A rekord hitelességét a helyszínen Sebestyén István, a magyar Guinness-rekordok regisztrátora ellenőrizte, és a szavalás után hivatalosan is megállapította: a korábbi tömeges versszavalás 1995-ös, nyíregyházi magyar rekordja ezúttal valóban megdőlt.

Legfrissebb

Kultúrvillamossal érkezhetünk a Helló Margit! fesztiválra

Pályára állt a Margit körúti Kultúrvillamos a 17-es villamos vonalán. Az első járaton a LOUPE Színházi Társulás színészei egy-egy rövid részletet mutattak be a 4:12...

Flora istennő ünnepén jártunk Aquincumban

Május második hétvégéjén ismét megelevenedett a római kor Aquincumban: színes felvonulás, gladiátorjátékok, zenés mesék és különleges régészeti bemutatók várták az érdeklődőket. Újra római saruk...