2025. március 24., hétfő
9.9 C
Budapest

Imádja, mert vonatmániás! Megnéztük a gyermekvasút nyílt napját

A szeles időben is sokan jöttek el a Széchenyi-hegyi végállomásra, ahol a gyerekek kipróbálhatták az irányítótermet, a váltóállítást, megmutatták nekik a jegykiadás csínját-bínját és bekukkanthattak a mozdony vezetőfülkéjébe is.

A gyerekek és a szülők is érdeklődve figyelték a kulisszák mögötti világot és több fiatal már azon gondolkodott, hogy elvégzi a hétvégi, fél éves tanfolyamot. Negyedik osztálytól lehet jelentkezni, a sikeres vizsga után pedig általában havi két alkalommal várják a vissza a gyerekeket szolgálatba. Bért ugyan nem kapnak a munkáért, csak ellátást, mégis szívesen jönnek. Sőt, van, akit a mozdony füstje is megcsapott és azt is eldöntötte, hogy később beáll vasutasnak.

Budapestről és vidékről is érkeztek a családok. Riporterünk találkozott váciakkal, tápiószentmártoniakkal is. A gyerekeknek a legjobban a mozdony belseje tetszett, de élvezték a váltóállítást is és olyan is volt, akinek a jegykiállítás volt a kedvence.

“Imádja, mert vonatmániás! Ott bent a kallantyúkat szereti kipróbálni, a tűztérajtót meg ezeket” – mondta egy apuka. Lelkesedésből tehát nem volt hiány, ugyanis ez a hangulat volt általánosságban jellemző a nyílt napra.

Legfrissebb

II. kerületi pedagógus lett az Év Tanára

Az Év Tanára díjat az Év Tanára szakmai bizottsága ítéli oda olyan pedagógusoknak, akik a legtöbbet tették a magyar közoktatás, nevelés terén a bizottság...

Egy budai szálloda is megkapta az Alvásbarát Hotel díjat

Három szálláshely vehette át a 2025-ös Alvásbarát Hotel díjat a Magyar Alvás Szövetség elnökétől, G. Németh Györgytől. "Sokan küzdenek idegen helyeken alvásproblémákkal, így kiemelten fontos, hogy a...