Saly Noémi irodalom- és Budapest-történészt korábbi cikkünkben főleg Budapestről kérdeztük. Ezúttal célirányosan a II. kerülettel kapcsolatban beszélgettünk vele.
Milyennek látod a II. kerületet Budapest többi kerületéhez képest?
Ez egy nagyon sokszínű kerület, mivel félig belterület, félig külterület. Kint is vagyok, bent is vagyok: van olyan része, ami erdőszél vagy jóformán falu. Arra is akad itt példa, hogy a „majdnem falu” hogyan alakul át luxusnegyeddé, gazdag környékké, amitől teljesen megváltozik az arculata. Izgalmas része a Vízivárosnak a Csalogány utcától a Széna térig tartó része. Vagy a Margit körúttól kifelé az Országút városrész, amit a helyieken kívül kevesen ismernek ezen a néven. A Margit körúton lévő Budai Ferences Rendház elképesztő értéket őriz. Ha valaki bemegy a rendház kertjébe, megcsodálhatja, milyen gyönyörű hely. Már a háború előtt, az 1940-es években nagyon klassz modern épületeket kezdtek el építeni a Csalogány utca környékén. Az ostrom pusztítása után ezt folytatták a foghíjtelkek beépítésével.
Ipari múltja is van a kerületnek, hiszen a Millenáris területén korábban a Ganz gyártelepe működött. A régi fotókon, amiket a Margit utca környékéről készítettek, még láthatjuk a gyár és a falu találkozását. Ami megmaradt ebből a Millenárison, az egy nagyon kis falat az egykori ipari negyedből. A Mammut helyén korábban börtön állt, ez is mutatja, hogy ez a környék régen mennyire a város szélének számított, mivel a laktanyákat, börtönöket mindig a város szélére helyezték. A családomnak sajnos kapcsolódása is van a börtönhöz, mivel ’45 tavaszán innen hurcolták szovjet fogságba apámat. Az 1956-os fotókon még jól lehet látni a Margit körúton a fogház épületét szögesdrótokkal, őrtornyokkal – a mostani város közepén.
Rengeteg értéke van a kerületnek, gondoljunk csak a külügyminisztériummal szemben lévő kis szépséges görögkatolikus templomra, nem beszélve a Király Gyógyfürdő különleges épületéről. Ha a kerület távolabbi részeit tekintjük, akkor pedig elképzelhetetlenül gyönyörű környék tárul elénk ősfás kertekkel, gyönyörű villákkal.
Hogyan értékeled az önkormányzatnak azt a törekvését, hogy a körút kirakatait próbálják vonzóvá tenni?
Nagyon jó ötlet, mivel a Margit körút a legbüdösebb, legbarátságtalanabb része volt a valamikori Bel-Budának, amit jelenleg növényesítenek, zöldítenek, az ipari jellege is eltűnőben van. Régen a Bartók Béla úton ugyanígy szinte csak átmenő forgalom volt, a közelmúltban rendkívül kulturáltan alakították át sok galériával és kávézóval. Ha ugyanilyen eredményes lesz az itteni önkormányzatnak az a törekvése, hogy a Margit körutat lakhatóbb hellyé alakítsák át, nagyon boldogok lehetünk.
Van kedvenc épületed a II. kerületben?
A Lukács fürdő épületegyüttesét emelném ki. Nagyon szeretem az udvart, a belső részét, illetve a közelében lévő Budai Irgalmasrendi Kórházat is, és a közvetlen környéke is nagyon szép a zárványépületekkel. Jó lenne, ha a Malom-tóra és annak épületére nagyobb figyelem jutna, ráférne a felújítás.
A budai villák mennyire tartoznak az érdeklődési körödbe?
Az erről szóló irodalmat nagy kedvvel olvastam. Ferkai Andrásnak a Buda építészete a két világháború között című könyvéből rengeteget tanultam a budai villákról. Meg kell még említeni a II. kerületnek a Napraforgó utcai lakótelepét is, ami egy világszintű csoda. Pasarét is nagyon érdekes a villák szempontjából, itt még nagyon sok a kutatnivaló téma. Érzelmileg is kötődöm Pasaréthez, mert a szüleim fiatal házasként a Júlia utcában laktak.
Ha jól tudom, a Vízivárosról készül a következő könyved?
Igen, pontosabban csak készülne, mert forráshiány miatt tolódik a könyv kiadása. A Fekete Sas Kiadó Budapesti kultúrtörténeti séták sorozatában már megjelent négy könyv, amelyekből háromnak a szerkesztője voltam. Az Andrássy út, A régi pesti városfal mentén, a Margitsziget és a Gellérthegy kötetek után a sorozat következő része a Tabán és a Víziváros lesz. A Széna tér megújulásának örömére megjelent kötetbe is írtam egy fejezetet a környék vendéglátás-történetéről. Ekkor tudtam meg, hogy honnan kapta a nevét a Fillér utca. „Az utolsó fillérhez” cégérezett kocsmáról nevezték el, majd ez inspirálta a Garas, később pedig a Forint és a Pengő utcaneveket is.
Min dolgozol jelenleg?
Most fejeztem be az utolsó simításokat a 150 éves Margitszigeti Nagyszállóról szóló könyvnek. Ezen körülbelül fél évig dolgoztam intenzíven. Emiatt kicsit felfüggesztettem az 1950-ben Bakonybélbe internált apácák receptfüzeteinek a feldolgozását, amit nagyon élveztem. Már legépeltem az összes receptet, kellett kicsit szelektálnom belőlük, de így is maradt ezer. Úgyhogy elég vaskos szakácskönyv lesz, aminek a receptes részét már megszerkesztettem, de a neheze még hátra van. Ugyanis művelődéstörténeti forrásként kezelem a régi szakácskönyveket, a receptek mellé megírom az apácák internálásának a történetét, felkutatom, hogy kik voltak ezek az irgalmas nővérek, és mi mindent csináltak. A bakonybéli temetőben négyszáznégy apáca nyugszik. Közülük kétszázötvenről már tudok valamit. Nagyon élvezem ezt a kutatást, de minél hamarabb szeretném befejezni, mert nyakamon a következő munka. Székelyföldi barátaimmal együtt dolgozunk egy következő régi erdélyi szakácskönyvön. (Az előző, ami már megjelent, a csíki ferencesek kézirata volt, a legelső nyomtatott magyar szakácskönyv alapja, amelyet Misztótfalusi Kis Miklós adott ki 1695-ben.) A Néprajzi Múzeum készül egy nagy székely kiállításra, ennek kapcsán bukkant elő egy újabb kézirat: az Országos Széchényi Könyvtár őrzi, 1785-ben írták Mikes Mária grófnő számára, részben a saját receptjeivel. Ezen kezdek el hamarosan dolgozni.
Nagyon aktív vagy. Jól sejtem, hogy azok közé tartozol, akik örömmel várták a nyugdíjas éveket?
Ez így van, imádom, hogy nyugdíjas vagyok, a legboldogabb korszakomat élem már több mint 3 éve. Földöntúli gyönyörűség: akkor kelek, amikor akarok, egész nap azzal foglalkozom, amivel akarok, ami érdekel. Van, hogy sokat dolgozom egy nap, de olyan időszak is van, amikor egy hétig csak lóbálom a lábamat, vagy egy kis időre elutazom, elhagyom szeretett városomat, Budapestet.
