A Lukácsba tartva vagy éppen fentről, a napozóteraszról mindig megcsodáljuk a Malom-tavat a Frankel Leó úton a hozzá tartozó náddal, békákkal, lótusszal.
Sokan emlékszünk arra, amikor itt még bisztró is volt. Szerettünk idejárni, van jó pár ismerősünk, akinek itt volt az első igazi randija.
De még ennél is több izgalmat rejteget a hely. Itt van Magyarország legnagyobb, búvárkodásra is alkalmas víz alatti barlangjának, a Molnár János barlangnak az alsó bejárata. A Lukács gyógyfürdője is innét kapja a termálvizet.
Volt itt puskaporőrlő malom, népgőzfürdő és még ki tudja, mi. A török kori fürdőkre emlékeztető, mór jegyeket is felvillantó épület a 19. század végén épült, homlokzatát két különböző színű téglaburkolat és a pécsi Zsolnay-gyárban készült pirogránit ablakkeretek tették különlegessé.
Bizarr történet is kapcsolódik hozzá: egy bérkocsis legényt néhány évvel a nyitás után délelőtti fürdője végeztével halva találtak, teljesen megfőtt állapotban. A Pesti Napló azt írta, hogy „A szolgák vigyázatlansága következtében túlságos gőzt eresztettek a vízbe”.
Az elmúlt mintegy ötven évben rengeteg terv született arra, hogy mi lesz a rég elhagyott fürdőből és környezetéből. Műszaki és természeti akadályok, bürokratikus előírások, pénzhiány torpedózták meg ezeket, vagy csak egyszerűen elfogyott mögülük az akarat. De állítólag most már tényleg megújul a Malom-tó. Meglátjuk. Annyi már történt, hogy plexifalat húztak, az teszi sejtelmessé és távolivá a már jó ideje csalódást okozóan elhanyagolt, ám pusztulásában is varázslatos helyet.
