2026. augusztus 16., vasárnap
22.8 C
Budapest

Mechwart tér

Mindannyian hallottuk vagy kiejtettük már a szánkon a mondatot: „Akkor tali a Mechwarton!”. Nem véletlen, hiszen a II. kerület központi részén fekvő Mechwart liget nemcsak könnyen megközelíthető, de gyönyörű parkja mesés kikapcsolódást nyújt a sűrű hétköznapokon.

Az azonban nem mindenkire igaz, hogy tényleg ismeri is a helyet. Mégis kit ábrázol a szépen megformázott mellszobor a Mechwart ligetnél, és mi is a története? Budapest egyik legszebb parkjának névadója, Mechwart András mellszobra díszeleg itt. 

A pályafutását lakatosként kezdő, majd Augsburgban diplomázó fiatalember – mondhatni véletlenül – egy mérnöki állásra érkezett Pestre. Rövidesen megismerkedett a gyártulajdonos Ganz Ábrahámmal, 1859-től pedig már a Ganz-gyár ekkor még szerény vasöntő műhelyében dolgozik. Ganz 1867-ben bekövetkezett halála után két évvel aztán átvette a gyár vezetését, majd rövid időn belül a világhírig repítette a céget.

Legfrissebb

Visszalépésre kéri a beruházót a II. kerület a volt Autóklub ügyében

A lakossági vélemények alapján a beruházási tervek jelentős csökkentését javasolja a II. kerületi önkormányzat a volt Autóklub területének tulajdonosának. Őrsi Gergely polgármester szerint a...

Egy vödörnyi is sokat számít: így segíthetünk önkéntes vízadással a II....

A II. kerületben a lakók is segíthetnek a fiatal közterületi fák öntözésében egy mobilalkalmazás segítségével. A kerület az önkéntes vízadással a Beeco programjához csatlakozott,...