2024. április 16., kedd
6.1 C
Budapest

Még ma is érdemes kimenni – tengernyi program vár Hidegkúton

A csodálatos Klebelsberg Kúria és környéke ad otthont a XXIV. Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválnak augusztus utolsó hétvégéjén. Még ma is rengeteg az izgalmas program.


1998-ban rendezték meg az első fesztivált – emlékezett vissza Vámos Ágnes, a II. Kerületi Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője, amikor portálunknak elmondta, hogy a fesztivál négy napja tulajdonképpen a szeptemberben induló évad programjaiból ad ízelítőt.

A négynapos fesztivál nulladik nappal is kibővült, hiszen augusztus 24-én láthatták az érdeklődők a 80 nap alatt a föld körül című előadást. „Az augusztus 25-i fesztiválmegnyitó azért volt különleges, mert akkor adta át a Csodatükör-díjat Szalai Kriszta színésznő. Ez jelentős civil díjjá kezdi kinőni magát a második kerületben” -mondta el Vámos Ágnes.

A nívós fesztivál zenei programja tűnik a legütősebbnek, hiszen a fellépők között találjuk Herczku Ágnest és zenekarát, Péterfy Bory and Love Bandet, jelentős népzenei együtteseket, a Kolompos együttest, koncertezett és koncertezik a Világverők, a Danubia Ütőegyüttes és a Széchenyi Produkció, Halász Judit, a Kaláka együttes, Oláh Ibolya és zenekara pedig ide szervezte lemezbemutató estjét.

„A fesztiválon több ezer ember vesz részt a négy nap alatt. A résztvevők számát az esti programokon tudjuk mérni, mert azokon belépőjegyeket szedünk, de a napközbeni családi programokon nem kérünk belépőt. Szám szerint nem tudjuk pontosan, de több ezer ember fordul meg itt a négy nap alatt reggeltől késő éjszakáig, kerületi és nem kerületi lakók egyaránt”- mondja Vámos Ágnes.

Nagyon sok család látogat ki aprósággal a fesztiválra, nagyon népszerűek a népi játékok, a Paprika Jancsi csúzlidája, a dia filmszínház, a Bogárháton sátor, ahol felnőtt bogárkövetek nagyon szemléletesen, gyereknyelven mesélnek a bogarakról, bogársimogató és rovaros játékokat játszanak a gyerekekkel.

Szombaton kora délután Fizika-show várta a családokat, ezen ott voltunk mi is. Vidám, szórakoztató előadáson a természet törvényszerűségeivel ismerkedhettek meg a gyerek az otthonukban található mindennapi eszközök segítségével.

A természettudományos előadást követően Varázs Tamás bűvészműsora varázsolhatta el a gyerekeket, akik közül néhányan segédkeztek is a színpadon a bűvésznek. A Bab Társulat óriásbábos, zenés utcaszínház műsora népmesei elemeket használt fel A három kívánság című előadásában. Délután 5-től a Kolompos együttes koncertjére táncolhattak a kicsik a színpad előtt, majd 18 órakor a Világverők, a Danubia Ütőegyüttes és a Széchenyi Produkció világkörüli táncfiestája különböző kultúrák zenéjét mutatta be – a görög és afrikai népzenétől a szambáig, magyar tánctól a swingig és ragtime-ig. A Budapest, Te! című szombat esti színházi előadás főleg a felnőttek számára ígért kikapcsolódást és zenés városnézést.

Vasárnap is érdemes kilátogatni a művészeti fesztiválra, semmiképp ne hagyják ki a Kaláka családi koncertet 17 órakor vagy Oláh Ibolya zenekarának Nem adom el lemezbemutató koncertjét este fél 8-kor.

A többi programot IDE kattintva láthatják.

Legfrissebb

Budáról a csíksomlyói búcsúra: ezeket kell tudnia a vonatok menetrendjéről!

A csaknem fél kilométer hosszú, a Kárpáteurópa Utazási Iroda által indított Össznemzeti Zarándokvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz utasai immár 17. alkalommal,...

Egy elegáns vidéki étterem, amiből Budán is hiány van

A gasztroforradalom a Bükkalját is elérte, egy olyan modern, elegáns bisztró megnyitásával, ahol a legkiválóbb vadételekből is kóstolhatunk. Cserépfalut a Bükkalja gyöngyszemeként is emlegetik, nem...