2025. október 4., szombat
11.4 C
Budapest

Megnyílt a Nappali – a Margit körút új társalgója

Nappal coworking iroda, este sokszínű programok helyszíne. Szerdán megtartotta első rendezvényét a Nappali a Margit körúton.

Főleg huszonévesek és kutyák alkották a közönséget. Annyian voltak, hogy a házigazdák nem győzték hordani a székeket, ám így sem jutott mindenkinek hely.

Az első este a gangkertészeté volt: Lőrinczi István tervező és tréner mesélt arról, hogy mi is a permakultúra, hogyan lehet a fővárosi környezetben néhány négyzetméteren annyi zöldséget-gyümölcsöt termelni, hogy elég legyen egy családnak. Szó esett arról, hogyan lehet kipótolni a hiányos városi természetet úgy, hogy ötven féle növényt ültethessünk és azok kölcsönösen támogassák egymást, és az állatvilág, a föld, a növények, a klíma és az ember együttműködésével létrejött kert ne csak fenntartható legyen, de a legtöbb munkát át is vegye az embertől. Igen, ez lehetséges – derült ki az egyórás előadásból. A kérdezz-felelek pedig reményt a rá, hogy a budai gangokon és erkélyeken is kertek lesznek előbb-utóbb.

Szóval az első rendezvény nagy siker volt, és vélhetően az lesz a többi is. Terveznek a Nappaliban a következő hat hétben filmvetítést, növény- és virágcserét, társasjáték-estet, társasház-fejlesztési programot, anyawellnesst, gyerekkönyv-csereberét, fermentáló workshopot. Vannak napok, amikor a látogatók vihetnek programot, délelőtt 11 és délután 6 között pedig azokat várják, akiknek unalmas már a home office és inkább egy közösségi térben végeznék a munkájukat. Konkrétan az Átrummal szemben, az egykori biztosító helyén.

Legfrissebb

Őrsi Gergely akcióban: rohadó padokat javított éjszaka a polgármester

A politikus a Facebook-oldalán számolt be az éjszakai barkácsolásról, amely során felújította a Széll Kálmán tér padjait. "Éjszakai barkácsolás. Lehet, hogy nem kerületi terület, de nem tudtam...

A filmekből ismert budai forgatási helyszínek mágnesként vonzzák a turistákat

​A Kodolányi János Egyetem szervezésében a Klauzál Ház adott otthont a Filmturizmus konferenciának, amely a filmes helyszínek turizmusra gyakorolt hatását mutatta be neves előadók...