2025. december 22., hétfő
4.3 C
Budapest

Nem mérgezés volt – ezért pusztulhattak el a szigeti halak

Mint a MyBuda is megírta, a Városliget-tóban a múlt héten kipusztult a teljes halállomány, ráadásul még az éppen ott vendégeskedő margitszigeti is. A szigetről a halakat azért vitték át a Ligetbe, mert március végén leengedték a Japánkert tavát, hogy megtisztítsák a fenekét az iszaptól.

A halmentésnek aztán halpusztulás lett a vége. Kezdetben mérgezésre gyanakodtak sokan, és bár a vizsgálatokat csak a jövő héten zárják le, ma már biztosnak tűnik, hogy nem szándékos rémtettről van szó. Az óriási aranyhalak vesztét vélhetően a Széchenyi Gyógyfürdőből érkező termálvízben lévő biológiai szennyeződések, illetve a magas fertőtlenítőtartalom okozhatta – értesült az Index.

A tavat a Széchenyi fürdő elhasznált termálvize táplálja, és ha túlklórozzák a medencéket, arra a kopoltyúsok érzékenyen reagálnak, akár el is pusztulhatnak a fertőtlenítő szertől. A halak oxigénfelvétele ugyanis közvetlenül a vízből történik – magyarázta a portálnak a mindkét tó haltelepítését végző cég, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. A tóban élő többi állatból a vadkacsa már a lábán érzi, hogy csípi a víz, és azonnal elhagyja a területet, a teknősbékát pedig megvédi a vastag bőre és ki tud menekülni a partra.

A Margitsziget Japánkertjéből összesen három halat: egy koi pontyot, egy aranykárászt és egy dévérkeszeget, valamint három teknőst telepítettek át a Városligeti-tóba – tette hozzá a szakember.

A Széchenyi fürdő azt mondja, hogy nem hibáztak, de a kémiai laborvizsgálatok végét ők is kivárják. A kacsák közben visszaköltöztek a tóba, ahova legkésőbb húsvét után új halakat is telepítenek. És biztosan nem marad üresen a Japánkert tava sem.

Képünk illusztráció.

Legfrissebb

Nyúl a fenyőfán, szív a nyúlon: karácsonyi díszért mentünk, Valentin-nap és...

Nehéz ma úgy vásárolni, hogy ne azt érezzük, egy David Lynch film kellős közepébe csöppentünk. A karácsonyi kellékek beszerzése közben arra lettünk figyelmesek az egyik...

​Átadták a 2025-ös Magyar Nyelvőr Díjakat

A Magyar Nyelvőr Alapítvány minden évben átadja a Magyar Nyelvőr Díjat, melyet olyan személyek kaphatnak meg, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a...