Rozgonyi-Kulcsár Viktória a Jurányi Ház vezetőjeként már 11 éve dolgozik azért, hogy a nehéz helyzetben lévő független színházi társulatok jobbnál jobb előadásai eljussanak a közönséghez. A Jurányi Ház az elmúlt 11 év alatt komoly nyomot hagyott Budapest színházi térképén, kísérleti műhelyként is funkcionál, amelynek kiváló vezetője hisz az intézmények közötti együttműködésben, ezért jobbnál jobb programokat talál ki, hogy felpezsdítse a független színházi játszóhelyek kapcsolatát.
11 éves a Jurányi Ház, hogyan értékeled az eddigi működéseteket?
Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor nagyon változatos volt az elmúlt 11 évünk. Rengeteg mindent elértünk, csodálatos dolgokat, ugyanakkor sok hullámvölgyre is emlékszem. Én is tapasztaltabb lettem 10 évvel. 33 éves voltam, amikor belevágtam a ház vezetésébe, előtte nem volt ilyen tapasztalatom, de mégis éreztem, hogy elérhetjük a kitűzött céljainkat. Amikor belekezdtem ebbe a projektbe, az motivált, hogy a független színházi terület életképes legyen, tudjon működni. A Jurányit a hiány hívta életre, mert azt láttam, hogy sok független színházi előadás nem kap teret, miközben nagy szükség van ezekre az előadásokra. Sok minden egészen máshogy alakult, ahogyan elterveztem, de azt is látom, hogy ha a dolgokat 80 %-ban megálmodom és kidolgozom, a többi 20% többnyire kiforrja magát. Fontos, hogy a változásokra is nyitottak legyünk, ne ijedjünk meg tőlük, a mi esetünkben ezekből volt bőven. Mikor megnyitottunk, akkor üres volt a szomszédos telek, amin jelenleg egy négyemeletes ingatlan-lakóépület, lakóház áll. Jelenleg épp a parkolónkat bontják el, amiből közparkoló lesz, szóval rengeteg minden változik folyamatosan a környéken, amire mi is hatással voltunk és vagyunk. 10 évvel ezelőtt még egy kávézó sem volt itt a környéken, ha tárgyalni kellett, a Mammutba jártunk kávézni. Azóta a Víziváros, Bel-Buda nagyon szépen felvirágzott sok kávézóval, étteremmel gazdagodva. A Jurányi és a környék szervesen hat egymásra, hiszen mi, a 6700 négyzetméternyi területünkkel meghatározó részévé váltunk a környéknek. Azt hiszem, elégedetten zártam le az elmúlt 10 évet.
Az elmúlt 10 év a független színházak életében nagyon meghatározó volt. A Jurányi Ház több vonatkozásban is mentőövként funkcionált ezen a területen. Jól látom?
Tasnádi István író mondta, hogy olyanok vagyunk, mint Noé bárkája, de nem mindenki fér fel a bárkánkra, ezért szükség lenne még több ilyen hajóra. Nem ez volt a célunk, de annyi változás történt a megalakulásunk óta például a kultúrpolitikában is, a független színházakat érintő financiális kérdésekben, hogy a szerepünk egyre nélkülözhetetlenebbé vált, akár mint ernyőszervezet vagy mint próbahely és játszóhely. Sok minden átalakult, a támogatási keretek fokozatos majd radikális csökkenése nagy kihívást jelentett mindenkinek. Az állam egyre inkább kihátrál az alulról jövő kulturális kezdeményezések támogatásából, hiába közfeladatot látunk el mi is. Elsősorban a közpénzekből fenntartott intézményi rendszerben hisz és nem látja be, hogy ez az úgynevezett alternatív színjátszás organikus része, szinte keltetője évtizedek óta a professzionális színházi rendszernek. Amikor kigondoltam a Jurányi profilját, akkor tudtam, hogy nem az állami támogatás lesz a meghatározó, amire majd tudunk támaszkodni, hanem törekedtem arra, hogy pénzügyileg több lábon álljunk. Persze, ha közhasznú tevékenységet végzünk, akkor mi is jogosultak vagyunk közpénzre, ami a működésünk 10-20%-át teszi csak ki, de jó alap ahhoz, hogy ezeket a forintokat értékében aztán megsokszorozzuk.
A II. kerületi önkormányzat milyen szinten vesz részt a Jurányi Ház működtetésében?
Jelenleg bizakodóak vagyunk, mivel tavaly év végén sikerült az önkormányzattal egy közszolgáltatási megállapodást is kötni. Korábban is voltak már közös kapcsolódásaink, meghatározó bázisintézménye vagyunk a Margit-negyed kulturális életének, de ezzel a szerződéssel középtávon rögzítettük a kölcsönös együttműködés feltételeit.
Hamarosan egy bölcsőde is lesz az épületben, ez hogy alakult így?
Az ingatlan a fővárosi önkormányzaté, amikor lejárt a 10 éves szerződésünk, akkor már lehetett látni, hogy a II. kerületi önkormányzat szeretne egy bölcsődét nyitni az épületben. Az egyeztetések során született meg az a megállapodás, hogy úgy hosszabbítjuk meg a szerződésünket, hogy az egyik lépcsőház alagsori részét a kerületi önkormányzat megkapja. Most történik ennek a szárnynak a felújítása, várhatóan ősszel nyílik meg a bölcsőde 2 csoportszobával, 40 körüli létszámmal.
Egy évadban hány színházi előadásotok van?
Havi szinten körülbelül 45-50 előadásunk van, ez egy évadban kb. 450-500 előadást jelent, illetve emellett természetesen próbák is és más kulturális programok is rendszeresen vannak.
Hogyan változott a színházi profilitok az elmúlt 10 évben?
Kezdetben az álmom az volt, hogy a Jurányi egy produkciós ház lesz, ami főleg a gyártásra teszi a hangsúlyt, nem akartam még egy budapesti játszóhelyet nyitni. Az volt a szándékunk, hogy az itt létrejött előadásokat például a Trafóban, a MU Színházban ismerheti majd meg a közönség. Amikor kialakítottuk a helyet, addigra átrajzolódott a színházi térkép is, több nagy múltú játszóhely bezárt. Be kellett látnom, hogy ezeknek a remek előadásoknak bemutatási helyre is szükségük lesz. Mivel időközben a nézők is megszerettek minket, ezért megadtam magam a minden oldalról jövő igénynek. Kezdetben 10-15 előadást adtunk elő egy hónapban, majd egyre inkább repertoárszínházzá nőttük ki magunkat. Kicsit úgy működünk, mint egy klasszikus kőszínház, hiszen amit itt bemutatunk, azt műsorra tűzzük és megpróbáljuk minél hosszabb ideig játszani. Vannak olyan előadásaink, amelyek a ház megnyitása óta még mindig nagy sikerrel futnak, több előadásunk marad fenn hosszú ideig. Úgy érzem, hogy a missziónkban, a művészi ambíciónkban a 10 év alatt nem történt sok változás. Fontosnak tartjuk a kortárs magyar szövegekre épülő előadásokat. Büszke vagyok arra, hogy majdnem 300 kortárs magyar darab született ebben a 10 évben, ami hozzánk kötődik. Az is fontos volt, hogy a társadalom aktuális problémáira is reagáljunk, nemcsak közéleti jelenség szintjén, hanem akár csak a hétköznapi élet szintjén. Kortárs független színházi bázissá nőttük ki magunkat, nincs önálló társulatunk, a változatosságot az biztosítja, hogy mindig más művészekkel dolgozunk, de mégis van egy alkotói kör körülöttünk, akik hozzánk kötődnek. Több író, rendező folyamatosan tér vissza hozzánk, különböző trendek találkoznak nálunk. Az is jó, hogy helyet tudunk adni a fiataloknak, a tehetséggondozást is az egyik feladatunknak tűztük ki. Célunk, hogy egyfajta kísérleti műhelyként tudjunk funkcionálni fiatal művészeknek, akik eddig nem kaptak lehetőséget.
A 2023/2024-es évad színházi programjába becsempéztetek valami újdonságot?
Négy játszóhelyünk van, az előadásainkat a nagy színházteremben, a kamarateremben és két kisebb teremben tartjuk. Minden hónapban van egy bemutatónk. Március végén rendezzük meg a Tantermi Színházi Szemlét, ami szintén egy szívszerelemprojekt, 2010-ben hoztuk létre. Ez a program a középiskolás korosztályt célozza meg. Egy nyilvános pályázat keretében társulatok pályázhatnak osztálytermi előadásokra. A feltétel, hogy ezek az előadások iskolai termekben is játszhatóak legyenek, és olyan témákról szóljanak, amelyek a 16-18 éves korosztályt érintik. Egy szakmai zsűri bírálja el és választja ki azokat az előadásokat, amelyeket mi a szemle keretén belül megmutatunk a nagyközönségnek, a diákoknak és a pedagógusoknak is. Két támogatónknak köszönhetően ezekből több előadás vándorútra indulhat, hogy hátrányos helyzetű gyerekek is megtekinthessék. Általában 10-15 előadás kap támogatást, amelyeknek mi is helyet adunk. Többek között a II. kerületi iskolák diákjai megtekinthetik nálunk ezeket a darabokat. Erre a programunkra nagyon büszke vagyok, hiánypótló kezdeményezés volt annak idején és még ma is óriási szakmai jelnetőséggel bír. Több előadásunk kapott már különböző szakmai díjat, sőt, nemrég én is, ez is büszkeség. A jövőt illetően a koncepcióban nem tervezünk változást, fennmaradni is kihívás a jelenlegi viszonyok között. Mindig vannak ötleteink, amivel saját magunk számára is izgalmassá tesszük az amúgy sem unalmas hétköznapokat. Elkezdtük például az m.v. sorozatunkat. A „meghívott vendéget” az energiaválság hívta életre. Amikor bezárni kényszerült a Szkéné és a MU Színház, akkor az előadásait befogadtuk, és ezt szeretnénk tovább folytatni, mert rájöttünk, hogy a nézőink között is nagy az átjárás. Ezt a gondolatot vittem tovább és találtam ki, hogy más intézmények előadásait is meghívjuk. Most éppen a B32 Galéria és Kultúrtér előadásai közül a Kálmán nap és az Egy százalék indián című darabokat nézhetik meg a nézőink, a Szkénéből az Elem című darabot, illetve a MU Színház karamazov című előadását. Nagyon szeretem az intézmények között ezt a fajta átjárást. Ez a későbbiek során talán mentőövként is szolgálhat, hogy egymásnak nyújtunk játszási és bemutatkozási lehetőséget. Azt gondolom, hogy ennek is jó üzenete van. Személy szerint én nagyon hiszek az együttműködésben, ennek szellemében nemrég meg is alapítottuk az INPUT (Innovatív Produkciós Terek) nevű szakmai társaságot, amihez jelenleg 15 fővárosi és vidéki befogadó színházi tér csatlakozott.
