Pénteken indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja pénteken a nosztalgiajáratok szezonját Budapesten, szombattól pedig minden hétvégén jár az N2-es nosztalgiavillamos a pesti Duna-parton – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. és a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel.
Különleges egyirányú és pótkocsis villamosokkal közlekedik majd az N18-as nosztalgiajárat a Csóka utca és a Szent János kórház között május 10-től havonta egyszer. Júniusban indul az N109-es belvárosi körjárat kabrió Ikarusszal, május végétől szeptember végéig pedig vasárnaponként közlekedik az N4-es autóbuszjárat klasszikus Ikarus járművekkel.
Idén nemcsak az Ikarus 60-as autóbusszal, hanem annak trolibuszos változatával, az Ikarus 60T járművel is lehet utazni. Nosztalgia-trolibuszok is járnak majd a fővárosi utakon, a Városligethez kapcsolódó gyermeknapi programok részeként május végén három ilyen járat indul, az N70-es, az N74-es és az N75-ös vonalakon.
A tervek szerint a nyáron a fogaskerekű vonalán is elindulhatnak a rendszeres nosztalgiamenetek. A BKK és a BKV Zrt. célja, hogy a nosztalgiajáratok kapcsolódjanak a közlekedési nyílt napokhoz, városi rendezvényekhez és az ünnepi hétvégékhez is.
A szezon nem ér véget a nyárral, a nosztalgiajáratok egészen október végéig közlekednek a budapesti utcákon. A nosztalgiajáratokra érvényes jegyek megvásárolhatók a BudapestGO alkalmazásban, továbbá bármelyik BKK ügyfélközpontban, pénztárban, valamint a nosztalgiajáratok személyzeténél, akiknél már bankkártyával is lehet fizetni.





