2025. augusztus 2., szombat
25.9 C
Budapest

Nem úgy, mint a filmeken – garázsvásár Budán

A tavaszi rendezvényen kevesen jelentek meg, de a résztvevők bíznak benne, hogy legközelebb többen lesznek.

A hétvégén két helyen is zajlott garázsvásár a 2. kerületben: a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a Klebelsberg Kultúrkúriában. Az esemény célja, hogy a megunt, de még használható holmik újra gazdára találjanak, így kevesebb hulladékot termelve, miközben jól jár eladó és vevő egyaránt. Mi az első helyszínt kerestük fel szombaton, ahol 5-6 eladó kínálta a portékáját, ami többnyire ruhákból és háztartási eszközökből állt, de volt, aki közel 100 darabos lego figura-gyűjteményét hozta árulni a garázsvásárra. A vártnál gyengébb érdeklődés volt, erre panaszkodtak is a résztvevők, de remélik, hogy legközelebb többen jönnek majd vásárolni.

Legfrissebb

A generációváltásban a tudatosság a legfontosabb

A hazai generációváltási kutatás során 20 családi vállalkozás vezetője mondta el, milyen kihívásokkal néztek szembe a generációváltás során, 270 cégvezető pedig egy kérdőívet töltött...

Üvegtábla zuhant a Fény utcai zebrára

Szerencsére nem sérült meg senki, de ez csak a csodának köszönhető. Őrsi Gergely polgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy építésfelügyeleti és munkavédelmi eljárást kezdeményeznek a...

Itt a Buda Fagyi!