A múlt században is szenvedtek a kánikulától a fővárosban. A korabeli lapok szerint a helyzet kritikus volt még azok számára is, akik megtehették, hogy megvegyék a strandbelépőket. Nekik is órákat kellett várniuk, hogy végre bejussanak egy medencéhez. Az emberek úgy álltak sorba a strandpénztárak bejárata előtt, mint a háború alatt a kenyérjegyekért.
Komoly problémákkal kellett szembenézniük a budaiaknak 1936 nyarán a korabeli lapok szerint. Akkoriban sem volt ritka a tikkasztó hőség, azon a nyáron viszont minden korábbi évet felülmúlt a melegrekord. Budapesten 39, vidéken 40 fokot is mértek a hőmérők. A hőség ellen sokan az uszodákban, strandfürdőkben kerestek menedéket, ez viszont csak kevesek kiváltsága volt, a belépőket ugyanis nem tudta mindenki kifizetni.
“Budapest fürdőváros, de a főváros százezrei elől el van zárva a fürdés lehetősége.
Az a 8—10 strandfürdő, amely Budapest belterületén van, a legjobb esetben 20— 25.000 embert fogadhat be, ilyenkor azonban már zsúfolásig telve vannak a bazenek, öten-hatan nyüzsögnek egy kabinban. Évek óta sorozatosan halljuk azt a panaszt, hogy Budapestnek nincs tömegfürdője és főként nincs olcsó stranduszodája. Mert azok a fürdők, amelyek a főváros belterületén működnek, napi 1.50 pengőtől 3.50 pengőig méretezett belépőjegyekkel, úgyszólván lehetetlenné teszik a nagyközönségnek a kálinikula elleni védekezés egyetlen lehetőségét, egy kis hűs vízben való lubickolást. Még az olcsó Dunát sem közelítheti meg a nagyközönség” – írták az Esti Kurír 1936. júl. 30-i számában.
A hőség miatt többen rosszul lettek, voltak, akik életüket is vesztették 1936 nyarán. A csepeli Gyapjúmosógyárban egy munkásnő elájult a forróságtól. Egy nagykanizsai cipészmester pedig meg akart mosakodni a hőségben, és amint a hideg víz érte,
összeesett és azonnal meghalt. Hőguta ölte meg – írják az Esti Kurírban.
Fotó: Arcanum
