2026. augusztus 16., vasárnap
33.4 C
Budapest

Karácsonyi gála a Marcziban – a tánc mindenkié

A Marble17 táncosai ismét fantasztikus hangulatot varázsoltak a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Röviddel a kezdés után már sokan állva táncoltak és mindenkit elragadtatott a karácsonyi hangulat. Szokás szerint sztárvendég is szórakoztatta a közönséget.

A gála fő témája “a tánc mindenkié”, így több olyan előadást láthattunk, ahol a szórakozás mellett érzelmektől könnybe lábadt szemmel tekintettünk a színpadra.

A Marble17 tánciskola vezetője, Szabó Brigitta köszönetet mondott a színpadon azoknak, akik közreműködtek a gála megvalósításában, így az edzőknek, a táncosoknak és végül a közönségnek is.

Legfrissebb

Megugrott a budai vízfogyasztás a hőségben, az ötszörösét locsolják el a...

Jelentősen megugrott a vízfogyasztás Budapesten a legutóbbi hőhullám idején: egyes budai városrészekben az átlagoshoz képest akár ötszörösére emelkedett a felhasználás, miközben a lakótelepi, tömbházas...

Bomba került elő a Dunából, péntek hajnalban lezárják a Margit hidat

Második világháborús robbanótest került elő a Duna medréből a Margit híd középső pillérénél, ezért péntek hajnalban teljes lezárásra kell számítani a hídon – közölte...