2026. március 23., hétfő
9.7 C
Budapest

Március 15-én újra lesz lovas felvonulás!

Újra megelevenedik a történelem a Gercse templomnál, ezúttal nemzeti ünnepünkön.

“Tavaly hagyományteremtés céljából indítottuk el a törtélmi lovas felvonulást, melynek célja, hogy a kerületi lovardák összefogjanak, és ebből egy olyan lovasmenetet szervezünk meg, melyhez csatlakozhatnak a II. kerületi lakosok. A tematika a magyar történelem, szülők és gyerekek is beöltözhetnek és követhetnek bennünket minél többen” – mondta a szervező Dr. Földvári Oláh Csaba lapunknak.

Fél 11-kor lesz a gyülekező, 11 körül indul a menet a templomtól. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan, a lovasmenet idén is a Klebersberg kastély kertjébe érkezik majd, zenés aláfestéssel. Idén is lesz jelmezverseny, amin érdemes indulnia a gyerekeknek, őket kézműves foglalkozás is várja majd. Aki szeretne a lovakkal barátkozni, fel is ülhet a nyeregbe egy-egy fotó erejéig, a nemzeti ünnep alkalmából pedig a kastélyban szerveznek majd megemlékezést.

Legfrissebb

Húsvéti hangulat és termelői finomságok: ismét vásár lesz a II. kerületben

A tavasz egyik legvártabb közösségi eseménye tér vissza a II. kerületbe: 2026. március 27–28-án újra megrendezik a Húsvéti vásárt, ahol a minőségi hazai termékek...

Újabb híres nőkről nevezik el Buda új közterületeit

Ismét meghirdette a „közterületek nőnapi névadóját” a II. kerület önkormányzata. A kezdeményezés célja, hogy csökkentsék a jelentős aránytalanságot a nőkről és férfiakról elnevezett budapesti...