A Zemplén nyugati lábánál az erdőben megbúvó Hejce nyugalmat és pihenést ad az odalátogatóknak. Erről számolt be a teremtett és épített örökséget felkutató és védő Quercus egyesület vezetője, Kulcsár József “Az Erdő szava” programsorozat indítása alkalmából.
Hejce az egyik legkorábbi településünk. Már 1009-ből van róla adat, amikor I. István király az általa alapított egri püspökségnek adományozta a falut. A XV. században husziták telepedtek a falu keleti részén, melyet utánuk ma is Csehországnak neveznek a helyiek. Ebben az időben Hejce már mezőváros volt.
Hejce a művészet térképére is felkerült, hiszen már három évtizede működik itt a nemzetközi alkotótábor, amit Horváth János nyíregyházi egyetemi tanár és festőművész alapított, és amit 20 éve az önkormányzat is támogat. A művészek több országból – Szerbiából, Csehországból, Szlovákiából Lengyelországból, Erdélyből – érkeznek, és az általuk készült műveket magyarországi és külföldi tárlatokon is kiállítják.
A 30 éves kerek évfordulóra, augusztus 10-én indították útnak “Az erdő szava” programsorozatot. A rendezvény szervezésében részt vett a művésztelep és az önkormányzat mellett a QUERCUS Egyesület is, amelyet a pandémia alatt alapítottak a környezetvédelmet és természetjárást szorgalmazó civilek.
Augusztus 10-én a programok a 2006-ban A Bors-hegyen lezuhant szlovák katonai repülőgép áldozatai emlékművének megkoszorúzásával kezdődtek Ezt követően a látogatók megtekintették a római katolikus templom épületét, és pincerendszerét, majd végül részt vettek a többnapos alkotótábor remekműveiből készített kiállításon.
Kulcsár Józsefet, az Erdő szava programsorozatot kezdeményező Quercus Egyesület vezetőjét Tokajba indulás előtt értük el.
Vannak-e már visszajelzések, hogyan sikerült a hejcei rendezvény?
– Fantasztikus volt a rendezvény! Huszonnégy óra elteltével is folyamatosan szólnak a telefonok. Hívnak hogy miért nem adunk több információt róla, miért csak ilyen kevesen tudják, hogy létezik ebben az országban egy ilyen csodálatos hely! 30 éve egy nemzetközi művésztábor működik itt. Az egyesületünk pontosan erre lett figyelmes, hogy nagyon kevesen tudják ezt, illetve ismerik a művésztelep létezését az országban. Egyesületünk most úgy döntött, hogy akkor partnerként megszervezi az idei művésztábort, és ennek az ünnepélyes zárónapját. Sokan voltak a környékről, és sok turista is részt vett a rendezvényen, hiszen Hejce nagyon közel, talán 30 km-re van Kassától, a Felvidéktől. A művésztáborba Szlovákiából is sokan jönnek, és Lengyelországból is.
Bizonyára a csodálatos környezet vonzza őket...
– Meg az épületek! Körbenéztünk a faluban, ez egy háromszázötven fős település 800- 900 éves történelemmel! Hatszáz éves temploma van, amelyet annak idején kőfallal vettek körbe, afféle erődítményt építettek köré.
Itt van egy Eszterházy kastély is.
Milyen állapotban van most a hejcei erőd-templom? A Zemplénhez közeli Megyaszó református erőd-templomát például nemrég felújították.
– Rossz, nagyon rossz. Itt mindent fel kéne újítani. Az Eszterházi kastély sajnos az elmúlt időszakban tehát az előző rendszerben szociális intézmény volt. El tudjuk képzelni, hogy milyen állapotban lehet. Ami még érdekessége ennek a településnek, hogy hatalmas pincerendszerrel rendelkezik. Régen Kassáról Egerből is az egyházak az értékeiket háború idején odavitték.
Azt hittem, hogy bort tároltak bennük…
– Bizony, hihetetlen számunkra, hogy régen ez egy bortermelő vidék volt, aztán most erdő veszi körül, hála a jó Istennek!
Azért megkóstolták a hejcei bort? Találtak házi készítésűt?
– Nem, mert a gazdálkodók fő profilja most már a sárgabarack! Félelmetesen jó sárgabarack lekvárjuk van, és persze pálinkájuk is. Nagyon fontos, hogy amiért az egyesületünk elvállalta Hejce, és a környék több településének népszerűsítését, ez azért van, mert kevesen tudják, hogy ezen a zempléni részen Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében milyen csodálatos értékek vannak. Például az országban szerintem nincs még egy olyan település, ahol egy 30 kilométeres körzetben két vár is található. Körülbelül 8 kilométerre van Regéc és közel van Boldogkőváralja is.
Gyönyörűek ezek a várak!
– Hejcéhez egy szomorú történet is kapcsolódik. 2006. január 19-én a szlovák légierő An–24-es repülőgépe a Bors-hegynél műszaki okok miatt lezuhant, a fákat egy 800-szor 40 méteres sávban letarolva. 43 ember utazott a fedélzeten. Az egyesület tagjaival és a rendezvényen résztvevő vendégekkel együtt megkoszorúztuk a faluban lévő emlékművet.
* A katasztrófának csak egyetlen túlélője volt. Egy év múlva az abaúji falu összes lakosát kitüntetésben részesítette a szlovák honvédelmi miniszter a mentési munkálatokban való önzetlen magatartásért. Emiatt is, 2010-ben a szlovák-magyar kapcsolatok ápolásáért járó Jó szomszédság és Megértési-díj egyik díjazottja a település akkori polgármestere, Rohály Géza volt. A tragédia helyszínén 42 kopjafa állít emléket a tragédia áldozatainak.
A hejcei művésztelep alapításának 30. évfordulója tiszteletére “Az erdő szava” elnevezéssel elindítottak egy programsorozatot. Miről szólhat, vagy szól majd ez a kezdeményezés az önök reményei szerint?
– Ez egy nagyon egyszerű dolog. A központunk Makkoshotykán található, Sárospataktól nem messze, egy csodálatos völgyben, hegyekkel körbevéve. A hegyek erdővel vannak beborítva. Sokat kirándultunk, túráztunk arra. A Kék Túra útvonalon helyezkedik el, sokan túráznak is arrafelé. Tudja, amikor az ember a városból bemegy az erdőbe, akkor ott eleve van levegő. A másik, hogy – lehet, hogy az oxigénnek köszönhető, meg ennek a szépségnek – az ember gondolatai kitisztulnak, és mindent másképpen lát, tehát az érzékei sokkal jobban működnek. Amikor az ember leül, mert fáradt – én elég hamar elfáradok az ilyen nagy emelkedőkön – tehát leül az ember, és gondolkodik, na akkor jön az erdő szava! Akkor hallja meg a madarakat, látja meg a gyíkokat, az állatok ott mászkálnak körülötte, és közben meg olyan gondolatok születnek, amik csak ott keletkezhetnek. Ez a zempléni rész, ez az egész erről szól.
Megértem. Kérem, meséljen az egyesületükről is! Miről kapta a nevét, és mióta működik a Quercus Egyesület?
– Közel 3 éve működik. A Covid idején alapítottuk meg az egyesületet. Makkoshotykán akkoriban be voltunk zárva, a barátokkal beszélgettünk, és arra jutottunk: a legfontosabb dolog az, hogy ezeket az értékeket, amik itt vannak, meg kéne mutatni az embereknek. Akkor jött a nehéz kérdés, hogy mi legyen a neve az egyesületnek? Jött az ötlet, hogy legyen tölgy a nevünk – a Quercus a (kocsányos) tölgy latin neve – de miért is legyen tölgy? Azért, mert tele van az erdő a tölgyfával. A tölgyfa termése a makk, amit az állatok megesznek, a tölgyfából bútorokat csinálnak, és hát az nem véletlen, hogy még mit csinálnak belőle? Hordót. Nagyon híres a magyar tölgyfa hordó. Sőt, több francia cég is van, amely sajnos innen viszi a tölgyfát, és a tölgyfa hordókat is. Épp tölgyfában érlelt tokaji bort ittunk, és akkor megegyeztünk, hogy az Egyesület neve tölgyfa lesz. A cégbíróság azonban visszadobta, mondván, hogy túl sok van belőle. Azt ajánlották, hogy más nevet találjunk ki. Akkor találtuk ki, hogy Quercus legyen a nevünk, latinul tölgyfa.
Bizonyára olyan emberekből áll az egyesüket, akik mindig is szerették a természetet, és megbecsülték azt, illetve a környezetüket.
– Meg az értékeket! Mi a teremtett értékeket vigyázzunk, és az épített értékeinkre próbáljuk felhívni a figyelmet. Meg a hagyományokra, és a régi dolgokra, amiket nagyszüleinktől, és dédszüleinktől láttunk, amiket ők állítottak elő. Hogy ezek ne menjenek feledésbe! Nem tudok pontos számot mondani, mennyien vagyunk, mert folyamatosan nő a létszámunk. Tízen alapítottuk az egyesületet, de a létszám már a sokszorosa az eredetinek.
Mindannyian arra a környékre valók?
– Egyáltalán nem. Hatvan fölött vagyok, a baráti társaságom, hála Istennek, az egész országra kiterjed, meg talán a határon túlra is. Egyébként erről is vita volt közöttünk, amikor megalakultunk, hogy csak egy megyére, vagy egy egy kis térségre összpontosítunk, de aztán megegyeztünk, hogy mindenütt legyünk jelen, ahol tudunk segíteni. Ezért országos lett az egyesület, tehát Soprontól kezdve a Kárpátalján, Felvidéken, mindenhol vannak tagjaink. Szégyellem, hogy nem ezzel kezdtem, hogy természetesen sok segélyt, adományt juttatunk Kárpátaljára, a rászorulóknak Magyarországon, ételt osztunk. Például most az egyik legjobb emberem Kárpátalján volt, kárpátaljai gyerekekkel táborozott. Ő az augusztus 10-i rendezvényre jött vissza. Mivel közel vagyunk, – hiszen ez a rész közel van Kárpátaljához, meg sok jó barátunk is van ott – éppen ezért, ha lehet, akkor azonnal segítünk. Természetesen nem nagy dolgokat, de vittünk ki már aggregátorokat, víztisztítót, élelmiszert.
Térjünk vissza egy pillanatra az augusztus 10-i hejcei rendezvényre, a művészeti alkotótábor zárására, és “Az erdő szava” programsorozat elindítására. Díjakat, elismeréseket adtak át ebből az alkalomból.
– A művészeknek nem tudtunk díjat adni, hiszen ők nagyon magas szinten vannak, de azt felajánlottuk, hogy a sárospataki művelődési házban, a tokaji művelődési házban, és Gávavencsellőn kiállítást fogunk nekik szervezni. Van egy fődíjunk, amit úgy hívunk, hogy pásztorbot. Egy fafaragó bácsink pásztorbotokat is készít, és megkértük, hogy faragjon nekünk egyet. Ebből viszont mindig csak egyet adunk át egy évben. Maximum kettőt. Most a lengyel konzul kapta meg a pásztorbotot.
Egy lengyel művész és mások, akik az egyesületben tevékenykednek, az egyesületet támogatják, nekik segítik emlékplakettet adományoztunk.
A helyi polgármester és az egyesület tagjai részesültek az elismerésben.
Forrása: Frissmédia, Wikipedia
Egy nagyon-nagy ajándékot is átadtunk egy irodalomtanárnak. Ez egy különdíj volt, mégpedig a Nyugat folyóirat ezerkilencszázharmincas példánya. Ez egy nagyon-nagyon különleges darab. Sírt is meghatottságában sokáig.
