2024. május 10., péntek
15 C
Budapest

Divat & Város: megnéztük, hogyan öltöztek az elmúlt 150 évben a budaiak

A Kiscelli Múzeumban gyakoriak a népszerű és izgalmas kiállítások, mint például a nemrég bezárt Jólfésültség története vagy a korábbi VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete. A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának aktuális kiállítása ruhákon keresztül tárja a közönség elé Budapest divattörténetének legutóbbi 150 évét.

A tárlat az öltözködés történetén keresztül mutatja be mindazokat az eseményeket, életmódbeli változásokat, amelyek Budapestet és az itt élő embereket érintették.

A kiállításnak két nagy része van. Az első, az egykori barokk templom szentélyében, a 2000 utáni kortárs divatot, vagyis a ma minket körülvevő pezsgő, színes budapesti divatvilágot képviseli. Itt 23 tervezői darab látható, amelyek egy részénél a főváros inspirálta a tervezőt – így visszaköszönnek például ikonikus budapesti épületek részletei.

A templomtérbe belépve fogadja a látogatókat a kiállítás másik része, mely a 2000 előtti időszakot mutatja be.

A kiállításon felfedezhetjük a Malév stewardesseinek egykori ingét éppúgy, mint a korábbi karhatalomra jellemző bőrkabátokat vagy az egykori VOR (Vörös Október Férfiruhagyár) termékeit. A sokszínű és izgalmas kiállításon a legrégebbi darabok a Kiegyezést követő évekből származnak, míg a 20. század elejéről van néhány gyönyörű szecessziós divat szerint készült női ruha.

A ruhák mellett a különböző időszakokhoz kapcsolódó tárgyakat is bemutat a tárlat. Láthatók a többi között korabeli divatmagazínok, plakátok, festmények és a ruhákat kiegészítő övek, cipők.

Jalsoviczky Sára múzeumpedagógust, a közönségkapcsolati csoport munkatársát kérdeztük a kiállításról.

Azt olvastam, hogy a mostani kiállítás nagy része a múzeum saját gyűjteményéből való. Ilyen komoly raktáraik vannak?

Igen, nagyon nagy a gyűjteményünk. A raktárainkban vannak a tárgyak, és időszaki kiállítások alkalmával tudjuk megmutatni őket a közönségnek. Megfelelő körülmények között tároljuk őket, itt, a Kiscelli Múzeumban.

Vannak olyan tárgyak, amiket kölcsön kellett kérni?

Van néhány tárgy, amit más intézménytől kölcsönöztünk, de a nagy része a saját anyagunk.

A kiállítás koncepciója is saját kivitelezés?

A Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének a vezetője, Szatmári Judit Anna, ő ennek a kiállításnak a kurátora. Az ő elképzelése alapján állítottuk össze a kiállítást.

Hány tárgy látható a mostani tárlaton?

250 tárgy, ebből 120 ruha. Nem csak ruhák vannak kiállítva, hanem divattörténeti tárgyi emlékek is. Az is nagyon fontos és érdekes, hogy itt nem feltétlenül a szép ruhákat akartuk megmutatni, hanem amik a város 150 éve alatt történetileg fontos szerepet játszottak. A város történetének a divatra lecsapódott hatása látható ezen a kiállításon.

A divat és város kiállítás április 14-ig látogatható, mi lesz a következő tárlat?

Lesz hamarosan egy Ország Lili kiállítás, amit a Fővárosi Képtár fog rendezni és tervezünk egy, a fény történetéről szóló kiállítást a sziklapincében. Bemutatjuk, hogy az elektromosság előtt milyen fényforrásokat használt a város.

Legfrissebb

Ecuador csodái Budán

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban Ecuador csodáiról tartott előadást. Ecuador kétségtelenül az egyik leggazdagabb és...

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Országszerte közel 90 iroda pályázhat infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésre. Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít Magyarország Kormánya a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére. Az...