Nemrég írtunk a Mammut I. 3. emeletén található Kollab közösségi térről,
melynek most egy újabb fontos eseményére látogattunk el.
Február hónapban a Lighthouse Művészeti Egyesület és a Kollab együttműködésének eredményeként jött létre a programsorozat és a 12 HERTZ kiállítás. A Lighthouse elsősorban olyan művészeknek a gyűjtőhelye, akik digitális médiumokkal, illetve a fénnyel, mint médiummal foglalkoznak. Ez alatt nem csak a képernyő alakú vagy generatív, algoritmus alapú alkotásokat kell érteni, hanem hatalmas fényvetítéseket, interaktív alkotásokat, illetve kinetikus fényszobrokat is. A Lighthouse művészei közül sokan részt vettek a LAM, Light Art Museum Budapest első, A fény forradalma című kiállításán. A korai – Moholy-Nagy, Kepes György – fényművészeti hagyományokra építve kortárs eszközökkel készítenek gyakran immerzív, interaktív, de kifejezetten látványos és konceptuálisan is tudatos műalkotásokat. A fenti információkat a kiállítás egyik kurátorától, Lukács Violától kaptuk, akivel az eseményen beszélgettünk.
Viola, mesélnél nekünk arról, hogy mi inspirálta a kiállítást a hagyományos múzeumi környezetből való kilépésre?
- A 12 HERTZ kiállítás mind koncepciójában, mind pedig látogatói élményében eltér a múzeumok hagyományos tárlataitól. A művészetet elérhetőbbé tesszük azzal, hogy a Kollab környezetébe visszük, ahol a műtárgyakhoz hozzá lehet nyúlni, lehet velük játszani. A kiállítás a reprezentációs funkciója helyett közösségi élménnyé válik, és a kortárs technológiák taktikus, művészeti alkalmazása edukációként is értelmezhető. A technopartik önorganizációs stratégiáit ültettük át egy kiállításba, ami szemben áll a hagyományos művészeti terekhez gyakran társított intézményesült elitizmussal.
Ez valóban innovatívan hangzik. Beszélnél részletesebben erről az önszerveződésről?
- Sztojanovits Andrea és Kitzinger Gábor médiaművészekkel karöltve kísérletezünk egy közösségi kultúraszervezői módszerrel, ahol a művész, a kurátor, a kommunikációs menedzser és az operatív kollégák feladataiból valamennyien kivesszük a részünket. A hierarchikus működéshez képest ez több és kedvesebb kommunikációt igényel, viszont sokkal hatékonyabb, ha azt nézzük, hogy a projekt sikere mindannyiunk közös érdeme. Lelke van a projektnek. Hasonló szellemiséggel rendeztünk AI kiállítást 2021-ben Szentbékálán is. A Lighthouse fényművészeti egyesületből sokan VJ-ként kezdték a művészeti pályájukat. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a kiállítás platformként is működhessen, méghozzá a hazai technokultúra őskorának feltérképezésére.
Miért fontos ez ma?
- A technológia fejlődése fontos korszakokat jelöl az emberiség történetében: a tűz használata vagy az ipari forradalmak sora. Napjainkban az internet és a digitális technológiák elterjedése fémjelzi azt az új fejezetet, ahol generációk kultúráját határozzák meg az új eszközök, és az így születő elektronikus tánczene. Viszont érdemes tudni, hogy a techno nem egy trend vagy egy termék, hanem a kortárs tapasztalatokra adott autonóm válasz, egy részvételalapú, összművészeti alkotás, ami nem a profitról szól, hanem élménymegosztásról. Ha ott voltatok 1994-2014 között a partikon, emlékekkel, archív anyagokkal keressetek bátran bennünket.
Mit takar a kiállítás címe, 12 HERTZ?
- A kiállítás Brion Gysin Dream Machine (1958) című kinetikus fényszobrából indul, amelynek célja, hogy fényrezgésekkel stimulálja a nézők agyhullámait, szándékosan hatva az emberi pszichére. A 12 HERTZ az alfa-tudatállapotot jelölő rezgésszám, ami egy meditatív, de ugyanakkor kreatív nyugalmi állapotot eredményez.
Mit jelent az, hogy folyamatkiállítás? Hány művész munkái szerepelnek a kiállításon?
- Kezdetben 15 művészt hívtunk meg, mostanra ez a lista 23-ra bővült. A koncepcióhoz kapcsolódva folyamatosan új művek kerültek a térbe, olyan művészektől vagy tudósoktól, mint a BarabasiLab vagy Szigeti G Csongor. A résztvevő művészek listája azonban ennél sokkal gazdagabb, ugyanis egy tucat esemény kapcsolódott a kiállításhoz: audiovizuális performanszok, workshopok, előadások.
Minden kiállító magyar?
- Bár a legtöbbjük magyar művész, büszkék vagyunk arra, hogy nemzetközi alkotókat is bemutatunk: a narratív videóművészet pioníralakja, Gerry Hill és a francia Aurece Vettier, aki 2020 óta használ mesterséges intelligenciát művészeti gyakorlatában.
Ki tudnál emelni néhány alkotást vagy művészt a kiállítás gazdag palettájáról?
Természetesen. A Kollab központjában áll Birkas Mona vegyes valóság (AR) tűzrakóhelye, elhozva a tüzet mindenkinek, míg Hajdu Gáspár digitális tükörrendszere a valóság és az érzékelés elgondolkodtató feltárását kínálja. Varga Rita varázslatos kaktuszkerteket ábrázoló stencilművészete magával ragadó kontrasztot alkot a kiállítótérben. Emellett Sztojánovits Andrea A tapasztalat eszközei című installációja megkérdőjelezi a nézők térérzékelését, és önvizsgálatra invitál. Paksi Endre Lehel Napálomgépe Guiniguadában, a Kanári- szigeteken lévő Artist & Researcher rezidenciájukon készült. A Nano Vjs Idő gyönyörei című művükben arra invitálják a látogatót, hogy fedezze fel az érzékelés, a valóság és az idő múlása közötti bonyolult kapcsolatot töredezett, időszeletképek segítségével. Kovács Ivó Gif-archív című műve a gifanimációk végtelenségét újragondoló, a képteret folyamatosan kitöltő és újrarajzoló algoritmikus újraértelmezéssel reflektált. Kertész Krisztián GOTO 10_2 interaktív installációja digitális interferenciát hoz létre belső visszacsatolással, mely bonyolult mintázatokat alkot. Kitzinger Gábor installációjában a nézők megfigyelhetik, sőt, befolyásolhatják az entitás valóságát, és ezzel a létezésről és az örökkévalóságról való elmélkedésre késztetnek.
