A füvet most ne locsolják: takarékoskodásra kérte a budaiakat is a főpolgármester

Budapesten jelenleg nincs vízhiány, éppen ezért nincsen vízkorlátozás, ugyanakkor takarékoskodásra kérik a fővárosiakat – mondta a főpolgármester hétfőn Budapesten.

Karácsony Gergely egy más témában tartott sajtóeseményen kérdésre válaszolva közölte: a Fővárosi Vízművek jelenleg tud vizet szolgáltatni minden felhasználó számára. Szólt arról is, hogy a növények locsolására vonatkozóan a Főkert ad ki részletes tájékoztatót.

A főpolgármester emlékeztetett: a jelenlegi jogszabályok szerint a vízkorlátozásról a települési önkormányzatok döntenek abban az esetben, ha vízhiány van.

A locsolás kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyepes területek esetében ez hanyagolható, míg a fiatal fák és cserjék esetében nem. A Főkert is így jár el – jegyezte meg.

Karácsony Gergely közlése szerint „természetesen lehet olyan helyzet„, amikor vízkorlátozásra lesz szükség, akkor majd élnek a törvényi felhatalmazás lehetőségével.

A közösségi közlekedést érintő intézkedésekkel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kialakult helyzet miatt kicsit hosszabb menetidőkkel járnak a villamosok és a metrók, illetve bizonyos időszakonként a trolik helyett buszok közlekednek. Ennek célja, hogy kevesebb villamosenergiát kelljen használni

– mutatott rá a főpolgármester, kiemelve: az alapvető közszolgáltatásokat fenntartják, beleértve a közvilágítást is.

A díszkivilágítás az egyedüli szolgáltatás, amelyet leállítottak, de további energiatakarékoskodási lépések megtételére is felkészülnek, ha szükséges lenne – közölte Karácsony Gergely.

Bodor Ádám, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mobilitási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a villamosok esetében tudják a legnagyobb energiamegtakarítást elérni azzal, hogy a vonalak többségén a jármú lassabban gördül ki a megállókból. Az 1-es, 2-es és 3-as metróvonalakon hasonló korlátozást vezettek be. Azt mondta: mindebből az utasok sokat nem érzékelnek, a változtatások 1-2 perces menetidő-növekedéseket jelentenek egy-egy teljes vonalra vonatkoztatva – fűzte hozzá.

Legfrissebb

Ez az első hely, ahol igazán otthon érzem magam – Abby...

Az amerikai Abby mintegy 35 különböző városban és településen élt már szerte a világon, mielőtt Budapesten megtalálta volna az otthonát. Most egy különleges wellnesskoncepció...

Buda rejtett kincse: egykor népszerű erdei fürdő várta a vendégeket a...

A Budai-hegység egyik különleges természeti látványossága, a solymári, más néven Jegenye-völgyi vízesés nemcsak kirándulóhelyként vonzza a természetjárókat, hanem egy letűnt fürdőkultúra emlékét is őrzi....