2024. december 3., kedd
5.1 C
Budapest

Átadták a Magyar Nyelvőr Díjakat

A Magyar Nyelvőr Díjat minden esztendőben olyan személyek kaphatják, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a határon innen és túl. A Magyar Nyelvőr Díj díjazottjait három terület képviselői közül választotta ki a Magyar Nyelvőr Alapítvány Kuratóriuma, a külhoni magyarok köréből, a Magyarországon élők köréből, valamint azok közül, akik a legtöbbet tették az alapítvány céljainak megvalósításáért. 

A Magyar Nyelvőr Alapítvány célja, hogy a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló rendezvényeket, kiadványokat, törekvéseket támogassa a határainkon innen és a határainkon túl, és erkölcsi és anyagi elismerésként évről évre Magyar Nyelvőr Díjjal jutalmazza az arra érdemes személyeket. 

Dr. Keszi István, az Alapítvány alapítói jogainak képviselője beszédében kiemelte, hogy megbecsülés illet mindazokat, akik munkájuk során a mindennapokban sokat tesznek a magyar nyelv megőrzéséért és fennmaradásáért. Az Alapítvány ezévi tevékenységének részeként megemlítette, hogy az ELTE oktatóival megrendezték a legnagyobb hazai retorikaversenyt, adományokat vittek a Felvidékre és Erdélybe, illetve társrendezőként részt vettek az Eötvös-szónokversenyt megrendezésében is.

Az eseményen részt vett Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a díjátadó fővédnöke is, aki beszédében kiemelte, hogy napjainkban különösen fontos a magyar nyelv ápolása.

“A magyar szavakat még soha annyian nem írták le, mint mostanában, de kérdéses, hogy a Zuckerberg-világ, a modern internet világa mennyire változtatja meg nyelvünket” – hangsúlyozta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Magyar Nyelvőr Díj átadóünnepségén. “Négy-ötszáz évente van ekkora váltakozás a kommunikáció világában, így most különösen fontos azok munkája, akik sokat tesznek a magyar nyelvért” – tette hozzá a miniszter.

Magyar Nyelvőr Díjban részesült Dr. Haader Lea, az MTA Nyelvtudományi Intézet (ma: Nyelvtudományi Kutatóközpont) ny. tudományos főmunkatársa és az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének nyugállományú docense, Ádám Zita tanárnő, a Szlovákiában folyó magyar nyelvű oktatás meghatározó alakja és Bartos Erika is, a nagysikerű Bogyó és Babóca, az Anna, Peti, Gergő című szerzője, forgatókönyvírója.

Legfrissebb

Buda legszebb teraszán nyílik jégpálya, brutális kilátással

A Savoyai Teraszon december 6-án már korizni és bulizni is lehet. Buda elképesztő téli helyszínnel bővül, amivel még a Városligettel is felveheti a versenyt. Végre...

Fénytűzoltóval, közös tánccal és tűzzsonglőrrel indult az adventi időszak a kerületben

A "fénytűzoltóautó" rengeteg kerületi játszóteret látogat meg az adventi hétvégéken. Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a Pasaréti Ferencesekkel együtt gyújtotta meg a Pasaréti tér adventi...