2025. december 22., hétfő
3.7 C
Budapest

Egy zöld sziget Budán: Hild villa

A Budakeszi út város felé ereszkedő autóforgalmában feltűnt nektek egy zöld sziget? Tudtátok, hogy ez a hatalmas park egy villával megkoronázva a klasszicizmus egyik legnagyobb mesterének lakhelye volt?

Hild József korának egyik legfontosabb építésze volt. A millenniumi építkezések befejezését ugyan már nem érhette meg, mert a kiegyezés évében meghalt, de a századfordulóra magát európai nagyvárossá kinővő Budapest számos épületét ő tervezte meg, még ha a befejezés már Ybl Miklósra, vagy más nagy pályatársakra maradt.

A nevéhez fűződő talán legismertebb épületet, a Szent István Bazilikát Ybl tervei alapján fejezték be, a Vörösmarty téri Gerbeaud ház megépítése azonban még Hild életében befejeződött. Az épületben található cukrászdát az itt készülő konyakos meggy és macskanyelv a századfordulóra tette világhíressé.

A klasszicista villát, amely a Budán, a Budakeszi úton található, Hild magának építette 1844-ben. A részletekre, a minket körülvevő világ szépségeire mi hívná fel jobban a figyelmet, mint a korabeli hangulat visszaidézése? Időutazásra hívlak benneteket, újragondolt millenniumi ruhákban. Egy időutazásra, melyben a főszereplő egy budai villa zöldje, és egy minket körülvevő világ különleges részletei, melyek mellett autóban utazva mindennap elsuhanunk…

kreatív: Földvári-Oláh Csaba, fotó: Kiss Márk, ruha: Pál Tibor, modellek: Vanyóczky Brigitta, Balogh-Némedi Szilvia

Legfrissebb

Nyúl a fenyőfán, szív a nyúlon: karácsonyi díszért mentünk, Valentin-nap és...

Nehéz ma úgy vásárolni, hogy ne azt érezzük, egy David Lynch film kellős közepébe csöppentünk. A karácsonyi kellékek beszerzése közben arra lettünk figyelmesek az egyik...

​Átadták a 2025-ös Magyar Nyelvőr Díjakat

A Magyar Nyelvőr Alapítvány minden évben átadja a Magyar Nyelvőr Díjat, melyet olyan személyek kaphatnak meg, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a...