2025. május 30., péntek
19.4 C
Budapest

Eladni, ami már nem kell – RaktárBazár a Vízivárosban

Az utcáról bekukkantva kaotikusnak tűnik a lefelé vezető lépcsőkön megközelíthető RaktárBazár a Szász Károly utcában. Bent már inkább izgalmasnak mondanánk.

Kezdeményezésünk célja, hogy minél kevesebb, még értékes dolog kerüljön a szemétbe, minél tovább körforgásban tartsuk a tárgyakat – meséli Kenyeres Kata, aki testvérével és édesanyjával nyitotta a bazárt.

Egy csomó tárgyat megun az ember, vagy új élethelyzet miatt megszabadulna tőlük, és jó látni, hogy másoknak ezek még örömet okoznak. A boltban kéthetes időtartamokra lehet polcot, fogast, vitrint bérelni. Meg kell adni az eladási árat és a többi a bazár dolga.

A sok állandó bérlő, az egyre változatosabb kínálat és a rengeteg érdeklődő, vásárló mutatja, hogy a kezdeményezés jó eladónak, vevőnek egyaránt. A beadandó tárgyakkal kapcsolatos elvárást Kata így foglalja össze: csakis azt és olyan állapotban lehet beadni, amit Te is szívesen megvásárolnál.

A vevők életkora teljesen vegyes, tizenévesek is jönnek. Nekik minden tárgy újdonság, míg az idősebbek van, hogy nosztalgiázni térnek be. Gyerekkorukra ismernek rá – jé, ilyen csészében adta a nagymamám a teát.

A bolt közepét alkalmanként közösségi térnek alakítják át, csütörtökön Jakupcsek Gabriella mutatta be itt új könyvét, erről majd még beszámolunk. “Szeretnénk a helyi lakosoknak egy olyan közösségi helyet, klubot kialakítani, ahol összejöhetnek beszélgetni, gondolatokat cserélni. A következő, harmadik programunkat a Nőnap alkalmából szervezzük, március 7-én. Akkor egy stand-up comedy művész ad műsort”.

Legfrissebb

Budapesti patkányok és Piaci viszonyok: közös irodalmi estet tartottak a Scrutonban

Ádám O. Gábor és Kötter Tamás estjén tükröt tartottak a saját generációjuk elé. A hangulatos Scruton V.P.-ben különleges irodalmi eseményre gyűlt össze a közönség: Ádám...

Csodákat láttunk a varázsló kertjében

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum idei első, tavaszi kiadása most a “LÉLEGZŐ FÉNY | Spiritizmus, teozófia, buddhizmus a 19-20. század fordulóján Magyarországon” kiállításhoz kapcsolódik. A nap...