Flora istennő ünnepén jártunk Aquincumban

Május második hétvégéjén ismét megelevenedett a római kor Aquincumban: színes felvonulás, gladiátorjátékok, zenés mesék és különleges régészeti bemutatók várták az érdeklődőket.

Újra római saruk kopogtak Aquincum utcáin. Flora istennő tiszteletére idén is felkerekedett a város apraja-nagyja, hogy a virágdíszes romkertben színes menetben hódoljon a növények úrnőjének a BTM Aquincumi Múzeumban.

A programból nem hiányozhattak a római gladiátorjátékok sem, ahol a kor arénáinak harcosai küzdöttek meg a közönség elismeréséért. A harci látványosságok mellett két harpastum csapat is összemérte erejét – ez az ősi labdajáték a modern sportkedvelők számára is tartogatott izgalmakat.

A nyugodtabb élmények kedvelőit az ókori hangszerek és zenei leletek világa várta. Gyerekek és felnőttek egyaránt hallgathatták az ókor legérdekesebb meséit, míg a szabadtéri színpadon ismét látható volt a Térszínház nagy sikerű darabja: Szókratész védőbeszéde.

A jövő titkai iránt érdeklődők sem maradtak lehetőség nélkül. Az aquincumi vándorjós és Ízisz papnője is fogadta a kíváncsiakat. Aki inkább a földi örömök felé fordult, megismerkedhetett a római konyha rejtelmeivel és a korabeli gyógynövényekkel is.

A Floralia nemcsak nézni valókat, hanem aktív programokat is kínált. Római divatbemutató, rabszolgavásár és latin gyorstalpaló várta a bátrakat. A fiatal látogatók kincskereső játékban, bátorságpróbán és kézműves foglalkozásokon vehettek részt – sőt, akár kelta harci kiképzésen is.

Legfrissebb

Vízimedve Lokál: kézművesek, palacsinták, kutyák és salsa – a medve sem...

Salsa, palacsintasütő verseny, kutyáknak szánt különleges falatok és lakberendezési tanácsadás is várja az érdeklődőket szeptember 12-én a II. kerületi Nagy Imre téren. A Vízimedve...

Budára érkeznek a világ legjobb expedíciós filmjei

Szeptember 23. és 25. között a budai Cinema City Mammut ad otthont a Banff Hegyifilm Fesztivál budapesti vetítéseinek. A háromnapos eseményen kilenc filmet láthat a...