2024. február 23., péntek
11.4 C
Budapest

Krusovszky Dénes kerületi legendákról mesélt

A Budapest Nagyregény közösségi alkotás eredményeként egy 23 fejezetből álló könyvként jelent meg november 17-én, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából.

A Budapest Nagyregény 23 szerzői kortárs írók, költők, akik a főváros elmúlt 150 évét történeteken, kerületi legendákon keresztül mesélik el. Kerületünkről Krusovszky Dénes költő, író története által olvashatunk. A József Attila-díjas írót kérdeztük a sokoldalú II. kerületről, illetve a Budapest Nagyregény általa írt fejezetéről.

Milyen kötődése van a kerülethez, itt él?

Egyetemistaként a Csalogány utcában laktam, 2019 óta pedig a családommal a kerület külső részében a 2/A-ban élünk. Van a kerületnek egy hosszú nyúlványa Solymár felé, jelenleg itt van az otthonunk, a városnak ez egy különálló része, szinte kisvárosi hangulatban érezzük magunkat. Én egy vidéki kisvárosban nőttem fel, és amióta itt élünk, nagyon sok emlékem előjött a kisvárosban töltött gyerekkoromból. Közel van az iskola hozzánk, a gyermekeink már maguk közlekednek biciklivel, ami a kerület belvárosi részében nem történhetne meg. Ez a közeg közelebb áll ahhoz, amiben én is éltem gyerekként. A II. kerület hűvösvölgyi, hidegkúti része a gyerekes családok részére nagyon optimális. A kerületnek a belvárosi része, a Szél Kálmán tér környéke korábban sokkal zaklatottabb volt. Egyetemista koromban az akkori Moszkva téren szinte csak késdobáló jellegű kocsmák, régi típusú borozók voltak, a fiatalok a kerületből inkább befelé mozogtak a pesti kultúrkocsmákba. Az utóbbi időben rengeteg új hely épült, a környező utcákban is sok padot és zöld részt alakítottak ki. Úgy látom, mintha a mostani huszonévesek már nem feltétlenül mennek át Pest belvárosába, mert itt is sok mindent megtalálnak.

Milyennek látja a II. kerületet Budapest többi kerületéhez képest?

A II. kerület elég nagy, komoly történetekkel. Az összes budapesti kerület közül szerintem a II. kerület az egyik legösszetettebb képződmény, hiszen a Duna-parttól egészen Solymárig húzódik. A kerület része a központi Moszkva tér, ami mindig mozgalmasabb volt, szinte gyűjtőhelye volt a budai oldalnak, része Rózsadomb, illetve Pasarét, ami mindig kivételezett területnek számított, és van még a hidegkúti rész, ami Budapesten kívüli falusi rész. A Pesthidegkút út egyik oldalát ófalunak hívják, és tényleg falusi jellegű, hiszen nem egy háznál még csirkéket is tartanak a kertekben.

Kimondottan a II. kerületről szeretett volna írni a Budapest Nagyregényben?

A szerkesztők kérése az volt a szerzőkhöz, hogy három kerületet jelöljenek meg, amiről szívesen írnának. Én a II. kerületet jelöltem meg elsőként, mivel a kerület belső részét, a Vízivárost és a külső részét is alaposan ismerem. Ezen kívül megjelöltem még a szomszédos XXII. kerületet és a VI. kerületet is, ahol szintén laktam pár évet, de ezekről a kerületekről nincs annyira átfogó képem. Örültem, amikor kiderült, hogy a II. kerületről írhatok.

Hogyan készültek fel az alkotók a fejezetek megírására, milyen koncepció mentén?

A történetek megírásához kaptunk a szerkesztőktől helytörténeti gyűjtéseket, ezek nagyon hasznosak voltak.  Ebben a helytörténeti gyűjtésben több cikk is szólt a Moszkva téri „embervásár” jelenségéről, amiről korábban már hallottam, de nem tudtam pontosan, hogy ez mit jelentett. A munkanélküliek hajnali 5 órakor eljöttek vidékről a Moszkva térre, és ott várták a környékbeli építkezésekből érkező munkavezetőket, vállalkozókat, akik kiválogatták őket különböző fizikai munkákra. 8 órakor már nyoma sem volt a napszámosok korai kivonulásának. Ezt a jelenséget belefűztem a történetembe. A többi helyszínt én magam választottam, mint például a Marczibányi téri Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központját, amiről már korábban sokat olvastam. Amikor Pesthidegkútra költöztünk, akkor fedeztem fel a környékünkön lévő mozgássérült lakótelepet, ami vörös téglából épült kertes házak sorozatából áll.  A Marczibányi téri intézetből költöztek ki a hidegkúti lakótelep alapító lakói. Ez a lakótelep is a történetem egyik helyszíne. A Moszkva tér a kerület szívcsakrája, köldöke, ami 20-30 évvel ezelőtt teljesen más arcát mutatta. A történetem a rendszerváltás idején játszódik, amikor az volt a benyomásom a térről, hogy a kerület egyik oldalán van a Rózsadomb, a másik oldalán a Víziváros, és a kettő között a fura és ambivalens Moszkva tér, ami inkább hordozott több pesti, mint budai vonást, főleg a hajnali munkaerő-kiárusítással. Az írásomban benne van az az ambivalens változás, amit a rendszerváltás hozott, ami egyfajta szabadság, másfelől pedig sok mindenki kiszolgáltatottabbá vált. Ezeket a pontokat akartam egy történettel összekötni, remélem, hogy sikerült. Ezt a hatalmas, különböző jellegű több városrészt feldolgozni 30000 karakter nagyságú szövegben komoly kihívás volt, amelyben szociális, történelmi vonatkozásoknak is meg kellett felelni. A szerkesztőktől kapott helytörténeti gyűjtésben sok minden volt a kerület kialakulásáról, a villák létrejöttéről is. Nagyon izgalmasak voltak a kerületnek az I. világháborús történetei, de különösen sűrű időszaka volt a II. világháború alatt, az ostrom időszakának eseményei, amiről Cseh Tamás is énekelt a Széna tér című dalában, illetve a Szél Kálmán tér az ’56-os forradalom idején is kiemelt helyszín volt. Arra jutottam, hogy azokat a helyszíneket emelem be a történetembe, amelyek az én figyelmemet személyesen megfogták, ehhez próbáltam cselekményt keresni. A történetem a 80-as években kezdődik, és a vége átnyúlik a rendszerváltás után. Ez egy sűrű évtized, amiben a kerület atmoszférája alaposan benne van.

Milyen nehézségei voltak annak, hogy a Budapest Nagyregény több író közös alkotása?

Az irodalom önmagában egy magányos műfaj, amiben csak akkor bővül az anyagon dolgozók köre, amikor a szerkesztő, a korrektor is elkezd rajta dolgozni. A legnehezebb feladata a regény létrehozásában a szerkesztőknek volt, akik az egész projektet egyben tartották és regényszerűvé tették. Az alapgondolat az volt, hogy ez ne egy antológia legyen, amiben 23 szerző írt 23 fejezetet. Fontos szempont volt az, hogy regényszerűen olvasható legyen. Az elején közös megbeszélésekre jártunk össze. Kiderült, hogy a szerzők legtöbbje Budapest 150 évének periódusából a XX. század második feléről akart írni. Erre voltak a kortárs szerzők a legfogékonyabbak. A szerkesztőknek kellett győzködni és terelni az írókat, hogy melyik korba tegyék a történetüket, hogy ne mindenki arról a pár évtizedről írjon. Még az alkotói folyamat végén is jelezték a szerkesztők, hogy írjak bele egy figurát a történetembe, amelyik egy másik fejezetben főszerepet kapott, nálam pedig mellékszereplőként lett beépítve.  A fejezetek karakterei a térbeli távolságok ellenére is összefűzik a történeteket. Szécsi Noémi Csepelről írt, a csepeli művelődési házban zajló színházi előadás körülményeiről. Mivel az én történetemben van egy kiállításmegnyitó, a szerkesztők ajánlották, hogy írjam bele Noémi történetének az egyik karakterét. Ezt gond nélkül be tudtam szőni a cselekményszálba, ugyanúgy, mint Vámos Miklós III. kerületi történetének egyik motívumát is. A Budapest Nagyregény persze nem egy klasszikus értelemben vett lineáris regény, de az olvasó jó értelemben csalódhat, mivel nincs egy központi szál, ezért több rétege van. Nagyon sok hangon szólal meg, mivel minden írónak más a stílusa, más az érdeklődése. A regény műfaját ma már lazábban értelmezzük. Ez is egy ilyen szöveg, az olvasóra van bízva, hogy ezt tudja-e regényszerűen olvasni vagy külön-külön fejezetként. Mindenesetre a fővárosról egy nagyszerű közösségi alkotás, amelyben a II. kerületről is sok érdekes történet megjelenik.

Legfrissebb

Ilyen disznótor még nem volt Budán!

Megnéztük az első budai disznótort a Fény Utcai Piacon. A Fény Utcai piac Buda, de talán egész Budapest egyik legjobb közösségi helyszíne. A piac miatt...

Floráriumok, kerámiák és kézműves sámlik a Maker’s Marketen

A most kétéves Maker's Marketet a hűvösebb időszakban a Marczibányi Téri Művelődési Központban rendezik meg, míg márciustól a Fény utcai piacon. A havi dizájnvásáron...