2024. május 9., csütörtök
14.6 C
Budapest

Máglyán összeégett holttestet találtak Hűvösvölgyben: 93 éve oldódott meg a vadaskerti rejtély

A sajtónak köszönhetően derítették ki az áldozat személyazonosságát. A nő szörnyű kínokat élhetett át a máglyán.

93 éve, 1929 novemberében brutális bűncselekmény nyomaira bukkant két sétáló fiatal a hűvösvölgyi Vadaskertben. Egy kiégett máglyán egy összeégett halott nő holttestét fedeztek fel. Értesítették a rendőröket, akik nagy erőkkel kezdték meg a holttest azonosítását. Akkoriban nagy segítség volt a sajtó: az újságok a személyleírás, a helyszínen talált ruhafoszlányok színének és minőségének ismertetése után több jelzést is kaptak, majd a testvérek és a munkáltató segítségével sikerült azonosítani az áldozat kilétét. A nő Steirics Mária eltűnt háztartási alkalmazott volt.

A húszas évei elején járó mindenes főzőnő az Erzsébet körút 20. számú házban szolgált szeptember 7-től október 21-ig. Munkáltatója, Dr. Siedler Sándor ügyvéd azt jelentette a rendőrségen, hogy háztartási alkalmazottja október 21-én, hétfőn délelőtt nyomtalanul eltűnt. Vásárolni ment a csarnokba, fonott kosarat vitt a karján és megvette az ebédhez szükséges élelmiszert. Tizenegy óra tájban tért vissza a lakásba, az ügyvéd felesége akkor már elment hazulról. A leány egy papírszeleten elszámolta a kiadásokat, majd azzal, hogy húst és szőlőt még nem vett, újból felkerekedett a megmaradt tíz pengővel. Ekkor tűnt el véglegesen.

“Steirics Mária — mint munkaadói elmondják — magánál hordta a konyha kulcsát egy karikán, amelyen egy másik kulcs is függött. Mikor az ügyvédek és a leány testvérei, Steirics Anna és Lujza, olvasták az újságokban az összeégett hulláról szóló tudósításokat, arra gondoltak, hogy talán az eltűnt leány a szerencsétlen összeégett nő, akinél szintén találtak egy acélkarikán két kulcsot, a kosarában szőlőt és az egyik bokor alatt egy üveget, amit a leány magával vitt. Bejelentették a rendőrségen feltevésüket és azután a törvényszéki orvostani intézet boncasztalán megnézték az összeégett holttestet.

Steirics Anna és Lujza borzadva közeledtek a hullához, amelyben fölismerték nővérüket. Siránkozva mondták: — Ez a szegény Mária… Ő az … Különösen a félbarna cipőt ismerték meg rögtön, amelyet Steverics Lujza szerint együtt vásároltak Szombathelyen, mert a leányok odavalók” – számolt be róla a Pesti Hírlap 1929. november 3-i számában.


A rendőrség öngyilkosságra gyanakodott. A rejtély megoldására nem kellett sokat várni. Egy héten belül jelentkezett egy kereskedő, akinél egy nő petróleumot vásárolt. A Cserei utcai vegyeskereskedés tulajdonosa elmondta, hogy az eltűnés napján egy fiatal nő másfél liter petróleumot és néhány skatulya gyufát vett. A fényképben felismerte az áldozatot. Mindebből arra következtettek a nyomozók, hogy Mária saját maga készítette el, majd gyújtotta meg a máglyát, amin keserves kínhalált halt. Az ok a mai napig ismeretlen.

Legfrissebb

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Országszerte közel 90 iroda pályázhat infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésre. Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít Magyarország Kormánya a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére. Az...

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján

A nők szerepe egyre láthatóbbá és meghatározóbbá válik a gasztronómiában, ezt hangsúlyozza idén a hazai gasztro szcéna legkedveltebb eseménye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál,...