2024. május 10., péntek
20 C
Budapest

Mi a jó kalács titka? A Kenyérlelke Fesztiválon ezt is megtudtuk

A Fény utcai piac újra megtelt, és ezúttal a kenyereké és a kalácsé volt a főszerep.

A jó időnek és a remek témának köszönhetően rengetegen jöttek el a rendezvényre, ahol a kínálat lenyűgöző volt. A sok kenyeret, kalácsot és egyéb péksüteményt kínáló stand mellett voltak sajtosok, húsosok, lehetett venni a többi között mustárokat, olívabogyót, lekvárokat, mézeket – szinte mindent, ami szükséges egy húsvéti fogáshoz.

A programot workshopok színesítették, így például Szabi a pék is bemutatta, ő hogyan készíti el a húsvéti kalácsot. Kínáltak szendvicseket, láttunk egytálételeket a legkülönbözőbb ízekben és természetesen a vegetáriánusokra is gondoltak. Az eseményre ellátogatott a kerület polgármestere Őrsi Gergely, és Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere is, akivel néhány percre egy péksüteményeket kínáló pultba is beálltak kiszolgálni.

A nap folyamán röviden beszélgettünk is a kerület polgármesterével.

A Fény utcai piac egyre inkább közösségi helyszín is kezd lenni, gyakran vannak sokakat vonzó rendezvények.

Igen, nagyon sokat dolgozunk azért, hogy a Fény utcai piacra minél több vásárló jöjjön, és hogy ne csak egy hagyományos piac legyen, hanem hogy tényleg közösségek alakuljanak ki, és egy hagyományos közösségi tér is legyen, ahol barátságok köttethetnek, ahol van alkalom beszélgetni, megismerni egymást. Erre a legalkalmasabbak az olyan alternatív rendezvények, amelyeket hagyományosan vasárnaponként szervezünk – legyen szó kézműves vásárról, vagy most a Kenyérlelke Fesztiválról, de említhetném a bringabörzét vagy a horgászbörzét is. Vasárnap, amikor a piac hagyományosan zárva tart, egy-egy ilyen rendezvény annyi embert, sőt többet vonz ide, mint egy rendes hétköznap. Azt külön köszönöm a kereskedőknek, akik itt vannak a piacon, hogy ezen a napon nyitva tartanak, így lehetőségük nyílik, hogy megismertessék saját termékeiket a vásárló közönséggel.

Nagyon népszerű volt a Korda házaspár koncertje a piacon, terveznek hasonló koncerteket is?

Mindenképpen, most különben közel annyian vannak, mint a Korda koncerten, és ez nagyon nagy öröm. Jazz és komolyzenei koncertek is helyet fognak kapni a Fény utcai piacon, tavasszal és nyáron. Délutánra tervezzük őket, mivel nem szeretnénk a környéken élőket este zavarni és az a fő célunk, hogy a vásárló időszakhoz közel hozzuk ezeket a koncerteket, hiszen zene mellett jól lehet vásárolni. A komolyzenei hangversenyek külön lesznek, de a jazzt megpróbáljuk összekötni a vásárlói időszakkal.

Ezután a rendezvény főszervezője, a Kenyérlelke tulajdonosa, Németh Áron mesélt nekünk a Kenyérlelke fesztiválokról és a mostani kalácsversenyről. 

Honnan jött az ötlet a fesztivál megszervezéséhez?

A Kenyérlelke Fesztivált most már kilencedik éve szervezzük meg Till Attilával közösen. Igazából Vajda József pék találta ki, de most ő már nincs benne a projektben. Az volt acél, hogy visszahozzuk a köztudatba a kovászos kenyeret és például a kalácsot. Első alkalommal vagyunk itt a Fény utcai piacon, a húsvéti piac keretein belül. Bízunk benne, hogy ez hagyomány lesz és máskor is meg tudjuk majd szervezni. Ahogy mondtam, a fókusban a kovászos kenyér van, de most például a kaláccsal lehet versenyezni. Minden helyszínünkön van egy verseny, van az otthon sütőknek egy versenye és van a pékségeknek. Most itt csak az előbbieknek van versenye, amit egy neves zsűri bírál el. 

Mi a jó kalács titka?

Legyen kovászos természetesen, nem lehet hozzá használni semmilyen adalékanyagot. A kenyérnek sem kell másból állnia, mint liszt, víz és só. Ez a titka és a szeretet, a kovászt nevelni kell. Minden nap foglalkozni kell vele, ez olyan, mint egy tamagocsi, mindig ezt mondjuk. A kovász a tamagocsi a 2023-as évben. A legfontosabb, hogy semmilyen adalékanyag, élesztő nem lehet sem a kalácsban, sem a kenyérben.

Mikor és hol lesz a következő rendezvény?

Idén is lesz augusztus 19-20-án a MOM Kulturális Központban Kenyérlelke Fesztivál. Júniusban Debrecenben, júliusban Veszprémben lesz még fesztiválunk az idei évben. Próbáljuk az egész nyarat feltölteni fesztiválokkal és próbáljuk eljuttatni vidékre is minél több helyre. Nagyon öröm számunkra, hogy Debrecenben és Veszprémben és környékükön nagyon sok kovászos pékség van. Egyre jobban terjed, és az emberek is egyre gyakrabban készítenek otthon is kovászos kenyeret.

Legfrissebb

Turisztikai ügynökség: 2024 rekordév lehet az első negyedéves számok alapján

Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar...

Ecuador csodái Budán

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban Ecuador csodáiról tartott előadást. Ecuador kétségtelenül az egyik leggazdagabb és...