Mik vannak Budán! – Felgyújtotta az ajtót, mert nem találta a kulcsát

Az ajtó kiégetésével próbált bejutni lakásába egy nő Óbudán, mert nem találta a lakáskulcsát.

Az óbudai rendőrök szeptember 15-én este azért mentek ki egy III. kerületi társasházhoz, mert egy nő a lakása elé a folyosóra újságpapírokat, kisebb fadarabokat hordott össze egy kupacba, majd úgy próbált bejutni a lakásába, hogy az ajtófélfát meggyújtotta. Elmondása szerint azért tett így, mert korábban elhagyta a lakáskulcsát – írja a police.hu.

A nő a társasház ajtajára egy papírlapot is felragasztott a következő felirattal: „A 7. emeleten füsttel járó tevékenység lesz a nap folyamán. A kellemetlenségekért elnézést kérek.” A lépcsőházban tűz nem keletkezett, viszont az épület megtelt füsttel.

A 43 éves zavart asszonyt a rendőrök a helyszínen elfogták, majd a mentők füstmérgezés gyanújával – rendőri kísérettel – kórházba vitték. A III. kerületi Rendőrkapitányság közveszély okozása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Legfrissebb

Ez az első hely, ahol igazán otthon érzem magam – Abby...

Az amerikai Abby mintegy 35 különböző városban és településen élt már szerte a világon, mielőtt Budapesten megtalálta volna az otthonát. Most egy különleges wellnesskoncepció...

Buda rejtett kincse: egykor népszerű erdei fürdő várta a vendégeket a...

A Budai-hegység egyik különleges természeti látványossága, a solymári, más néven Jegenye-völgyi vízesés nemcsak kirándulóhelyként vonzza a természetjárókat, hanem egy letűnt fürdőkultúra emlékét is őrzi....