2025. augusztus 19., kedd
28 C
Budapest

Őrült hangulat van a Giro d’Italia budai szakaszán

Ez az év legnagyobb sporteseménye, amit nehéz lesz überelni.

Hatalmas tömeg, igazi fesztivál hangulat van a Giro d’Italia mai, budapesti szakaszán. A második versenynapon a Szentháromság téren van a cél, ide kell feltekerniük a versenyzőknek. A Ponty utcán és környékén, a Hunyadi utcán több ezer ember gyűlt össze, hogy egyként szurkoljanak a versenyzőknek, köztük a magyar indulóknak, Valter Attilának, Fetter Eriknek és Peák Barnabásnak.

Helyiek és turisták egyaránt vannak az utcákon és a várban is, kétségkívül ez az év eddigi legnagyobb sporteseménye. Nekem különösen a szívem közepe a mostani verseny, mivel Olaszországban is részt vettem már szurkolóként rajta, tudom, milyen fontos ez az olaszoknak, így óriási büszkeség, hogy most a világ is láthatja a fővárosunkat, miközben a világklasszis versenyzők áttekernek rajta.

Az biztos, hogy ez Magyarországnak és Budapestnek is jó országimázs szempontjából. Tegnap Mark Cavendish is lenyűgözőnek nevezte a magyar szakaszt. Aki tud, induljon ki gyorsan szurkolni a magyar indulóknak, mert óriási hangulat van!

Frissítés: A második szakaszt a brit Simon Yates ( BikeExchange-Jayco ) nyerte. Második helyen a holland Mathieu van der Poel ( Alpecin-Fenix ) harmadikon a szintén holland Tom Dumoulin (Jumbo-Visma ) végzett. A magyar indulók közül 45. lett Fetter Erik. Peák Barnabás az 51., Valter Attila a 82. helyen zárt. A verseny holnap a Kaposvár – Balatonfüred útvonalon folytatódik.

Legfrissebb

Séta a történelemben: Székesfehérvár kanyargós utcáin csavarogtunk

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró ezúttal Székesfehérvárról mesélt a Retro Rádió adásában. Székesfehérvár nemcsak történelmi örökségéről híres, hanem pezsgő kulturális életéről, barátságos hangulatáról...

Ha Sziget, akkor Polo Pub – egy budai legenda, amit kár...

A Sziget Fesztivál nyüzsgése után, vagy akár egy pesti városnézés közben érdemes átruccanni Budára, a Batthyány tér közelébe, ahol több mint 30 éve várja...