2026. július 1., szerda
28.3 C
Budapest

Sétáltunk egyet Őrsi Gergely polgármesterrel a Bauhaus házak között

A nagy sikerű program részeként, a Széna tér, a Margit-negyed és a Mechwart liget környéke után Pasarét jellegzetes Bauhaus épületeit jártuk körbe.

Hidegkúton és a Rózsadombon is vannak séták, most Pasarét volt soron. A túra Őrsi Gergely vezetésével a Napraforgó utcából indult, ahol 1931-ben két fiatal építész, Molnár Farkas és ifj. Masirevich György megálmodta a Bauhaus stílusú kísérleti lakótelepet.

 

A lakhatási válság megoldására szánt negyedbe végül főleg a polgári elit soraiból költöztek be. A város polgármestere kiemelte, hogy a ma itt élők erős közösséget alkotnak, együtt őrzik a Bauhaus értékeit, a funkcionalitást, a nagy, világos tereket, az élénk színeket.

A következő állomás Wang Mester Moziuma volt, ami ma kínai étterem. Az épületben egykor a Star Filmgyár kapott helyet.

A többórás, izgalmas séta során Őrsi Gergelyt több, mint százan hallgatták végig Budapest egyik legzöldebb és hangulatosabb környékén, ahol az árnyas fák a hazai modern építészet legszebb épületeit rejtik. Azt is megtudhattuk, hogy hol és milyen körülmények között élt Nagy Imre miniszterelnök, és kik voltak azok a magyar építészek, akik a Bauhaus szellemét elhozták Pasarétre.

Legfrissebb

Hűsítő pontokat nyitott a II. kerület a hőhullám idejére

A rendkívüli hőség miatt klimatizált hűsítő pontokat biztosít a II. kerületi önkormányzat, hogy a lakosok a legmelegebb órákban is biztonságos, hűvös helyen tölthessenek el...

Emberi testrészeket gyűjtött és emberhúst is fogyasztott egy II. kerületi férfi

Sokkoló ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája: egy 30 éves budapesti férfit fogtak el Budapest II. kerületében, akit emberi test tiltott felhasználásának...