Visszatértek a repülők a Hármashatárhegyre

Eldőlt a Kővár-hegynél a repülőtér utóbbi időben igencsak hányatott sorsa. Védetté nyilvánították a hazai sportrepülés bölcsőjét.

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesületet támogató Hármashatárhegyi Sportrepülésért Alapítvány 10 évre szóló szerződést kötött a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel a további üzemeltetésről. Már a birtokbaadás is megtörtént.

Így a helyi repülés és oktatás központja marad a repülőtér. Ám a kutyások, kirándulók sem maradtak hoppon: továbbra is használhatjuk a területet, csak most újra komolyan kell vennünk a repülők mozgására figyelmeztető korlátozó táblákat.

Még tavaly ősszel a Kerületfejlesztési Bizottság felvette a repteret az értéktárba, vagyis a területen a repülési funkció is védett értékké vált a természeti értékek mellett – írta Őrsi Gergely polgármester a Facebookon. A reptér fennmaradásáért egyébként több mint 2 ezren írtak alá petíciót.

Repüléstörténeti gyűjtemény is lesz majd a tervek szerint a Hármashatárhegyi Repülőtér területén, a II. kerületi önkormányzat a közösségi költségvetésből 8 millió forinttal támogatja ennek létrehozását.

Legfrissebb

Fél Budapest megbénulhat a hétvégén: a II. kerületben is komoly lezárások...

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten a hétvégén a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton miatt. A lezárások különösen a budai oldal közlekedését érintik: az I.,...

Szeptemberben újra lecsóillat lengi be Budát

Szeptember 12-én ismét megrendezik a Pasaréti Lecsófőző Fesztivált. A hagyománnyá vált eseménynek ezúttal is a Nagy Lajos tér és a Fenyves park ad otthont. A...