2024. április 16., kedd
7.2 C
Budapest

Vízjátékok Budán

A feljegyzések szerint mintegy 4000 éve léteznek szökőkutak: díszítik a tereket, hűsítik a levegőt, miközben az élet örök körforgására emlékeztetnek. Budán is sok izgalmas szökőkutat találunk, érdekes történetekkel. Ezekből válogattunk most.

Az ókori görögök és rómaiak szökőkútjaiban még nem volt szivattyú, a gravitációt használták a víz mozgatására, viszont alkotóik már akkor is szobrokkal díszítették a kutakat. Akkoriban ezek praktikus célokat is szolgáltak: így biztosították az ivóvizet a nyári melegben. A XIX. századra természetesen már megszűnt a köztéri szökőkutak gyakorlati funkciója, sőt fürödni sem egészséges bennük, de még mindig nagyon népszerű dekorációs elemnek számítanak. Nézzük csak!

Sellő kút a Széll Kálmán téren

Kezdjük a sort Budapest egyik ikonikus szökőkútjával, amit a közelmúltban újítottak fel és költöztettek el. A 6,5 méter magas alkotás leginkább egy négybe vágott gigantikus licsire emlékeztet, és nagyon magasnak kell lenni ahhoz, hogy megtaláljuk a névadó sellőt a kompozícióban. A kutat egy orosz népmese ihlette és a görög származású, Magyarországon alkotó szobrász, Makrisz Agamemnon, és felesége, Makrisz Zizi készítette. A macskaköves medencét Tokár György építész tervezte hozzá. A licsigerezdek hullámokat szimbolizálnak, ezekből emelkedik ki egy gömbön nyugvó, vörösréz sellő. Alul tengeri állatokat ábrázoló mozaikokkal díszített betonkorongok fogják fel a szökőkútról visszahulló vizet. A kút korábban is a Széll Kálmán, illetve akkoriban még Moszkva téren állt, csak kicsivel távolabb; onnan került egy restaurátorműhelybe. Ott homokfúvással megtisztították, kezelték, majd méhviaszkeverékkel konzerválták: erről lecsúszik a galambürülék, és nem áll meg rajta a víz, tehát a szobor hosszabb ideig megőrzi eredeti színét.

Huncut gömbök a Vigalmi téren

Legalább ennyire nehezen megfejthető szoborkompozíció ontja a vizet Óbudán, a Bokor és Galagonya utca találkozásánál. A négy gömbről szinte mindenkinek a női keblek jutnak eszébe, a turisták közül többen a mai napig „cici-térként” hivatkoznak rá. A hivatalos, leírás azonban sokkal kevésbé pajzán. Eszerint a szökőkút gömbjei szőlőszemeket ábrázolnak és boroskorsókat szimbolizálnak, így emlékeznek az egykor itt élt szőlő- és bortermelő gazdákra.

Egy szikvízkészítő nagyvonalú ajándéka – a Lajos-kút


A Corvin téren áll az a kút, amelyet egy pogány vitéz, Hunor és Magor apjának szobra díszít. A több mint fél méter magas mű Nimródot egy sikeres vadászat után, vállán szarvassal ábrázolja, ahogy éppen az ivótülkébe töltött forrásvízzel csillapítja a szomját. A kút az első hazai szikvízgyár alapítójának, Millacher Lajosnak az ajándéka. Ő volt az, aki végrendeletében húszezer forintot hagyott a fővárosra, azzal a kikötéssel, hogy halála után ebből a pénzből emeljenek egy emlékkutat. Az alkotást, a végrendeletben leírtak szerint, egy kizárólag magyar művészek számára kiírt pályázaton lehetett kiválasztani és az elkészült művet Lajos-kútnak kellett elnevezni. Az első pályázatra 21 terv érkezett, melyeket olyan nagyságok bíráltak el, mint Hauszmann Alajos, Steindl Imre, Stróbl Alajos és Fadrusz János. Döntésük szerint a mindössze huszonnyolc éves Nagy Kálmán nyert, egy birkáit itató juhászt ábrázoló alkotással. A fiatal művész azonban száj- és körömfájást kapott állati modelljeitől, és néhány nap alatt meghalt. Így csak a kút kicsinyített mása született meg, ami egy múzeumi raktárba került. Ezért a pályázatot újra kiírták, sikertelenül, ugyanis a zsűri nem hirdetett győztest, de felkérték a hat legjobb munkát beadó szobrászt, hogy készítsenek új tervet. Végül Holló Barnabás munkáját találták a legjobbnak, a szökőkutat 1904 novemberében adták át.

Kút az ország egyik legszebb főterén


A Mechwart-liget 2013-ban elnyerte „Az ország legszebb főtere” címet. Itt a közel húszezer négyzetméteres téren, virágtenger kellős közepén, pergolák árnyékában áll a II. kerület egyik legnagyobb szökőkútja. A háromszintes, 21 méter átmérőjű vízjátéknak ugyan nincs kalandos története, de sokan szeretünk békésen üldögélni a szélén a nagy melegben. A kút 2020-ban, Trianon századik évfordulóján nemzeti színű fényfestést kapott.

Legfrissebb

Budáról a csíksomlyói búcsúra: ezeket kell tudnia a vonatok menetrendjéről!

A csaknem fél kilométer hosszú, a Kárpáteurópa Utazási Iroda által indított Össznemzeti Zarándokvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz utasai immár 17. alkalommal,...

Egy elegáns vidéki étterem, amiből Budán is hiány van

A gasztroforradalom a Bükkalját is elérte, egy olyan modern, elegáns bisztró megnyitásával, ahol a legkiválóbb vadételekből is kóstolhatunk. Cserépfalut a Bükkalja gyöngyszemeként is emlegetik, nem...